2024 március 29

Morgan Stanley: a rekordok esztendeje

A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, a hatodik legnagyobb amerikai bank csütörtökön kiadott gyorsjelentésében közölte, hogy nettó bevétele 10 milliárd 857 millió dollár volt a december 31-én végződött három hónapban, éves összehasonlításban 27 százalékkal emelkedett. Az adózott eredmény 2 milliárd 239 millió dollárt tett ki, 46,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A részvényesekre jutó nyereség 2 milliárd 85 millió dollár volt, 2018 negyedik negyedévéhez képest 53,2 százalékkal nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 1 dollár 30 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 80 centtel. Elemzők 9,7 milliárd dolláros bevétel mellett 99 centes nyereségre számítottak a negyedik negyedévről. A New York-i székhelyű pénzügyi szolgáltató kereskedési és értékesítési üzletágának bevételei 28 százalékkal 3,19 milliárd dollárra nőttek.

Ezen belül a kötvénykereskedésből származó bevételei több mint duplájára, 1,27 milliárd dollárra nőttek, a részvénykereskedésből származók viszont 0,5 százalékkal 1,92 milliárd dollárra süllyedtek. A befektetési banki üzletág bevételei 11 százalékkal, 1 milliárd 576 millió dollárra kúsztak fel. Az egész évet tekintve rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el a vállalat: a bevételek 3,3 százalékkal 41,41 milliárd dollárra, a profit pedig 3,4 százalékkal 9,04 milliárd dollárra nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 4,73 dollárról 5,19 dollárra emelkedett 2019-ben. A bank hatékonysági mutatója 73 százalékra rúgott, ezt az arányt a következő két évben 70-72 százalékra, hosszú távon pedig 70 százalék alá akarja leszorítani a menedzsment. A részvényhozamot a tavalyi 11,7 százalékról 13-15 százalékra emelnék 2022 végére, hosszú távon pedig 15-17 százalékra. A vagyonkezelési üzletágban pedig az adózás előtti profitmarzsot a tavalyi 27,2 százalékról a következő két évben 28-30 százalék közé, hosszú távon pedig 30 százalék és afölötti mértékre próbálják felhúzni. A New York-i tőzsdén jelentősen emelkedett a Morgan Stanley árfolyama a vártnál jobb gyorsjelentésnek és új, javított teljesítménycéloknak köszönhetően. A részvények 5,8 százalékos pluszban nyitották a kereskedést, bő egy órával később pedig 7,22 százalékos nyereségben, 56,76 dolláron állt az árfolyam.