2024 március 28

Munkanélküliség – beütött a válság?

Ma reggel közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a februárra vonatkozó munkanélküliségi adatokat. Nem meglepő módon némileg tovább emelkedett a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor továbbra is nagyon magasan áll a foglalkoztatottság. Valószínűsítheti az elemzői kommentár szerint, hogy a vállalkozások elkezdték az alkalmazkodást költségeik csökkentése érdekében.

Munkanélküliség – 4 %

A KSH közlése szerint februárban a munkanélküliségi ráta 4 %-on állt, ez nagyjából 196 ezer munkanélkülit jelent Magyarországon. Az elmúlt három havi mozgóátlagot nézve a munkanélküliség 4,1 %-on áll. Virovácz Péter, az ING elemzője megjegyezte, hogy utoljára 2021 első felében állt ilyen magasan a munkanélküliségi ráta. Az elemző szerint a hosszabb időtávon vizsgálva is csökken a foglalkoztatottsági ráta. Ennek elsődleges oka a vállalatok alkalmazkodása lehet, különösen az energia- és munkaintenzív területeken kezdődhettek elbocsátások. Emellett az ING véleménye alapján az infláció emelkedésével a korábbi inaktívok közül is sokan aktív munkakeresővé válhattak.

Virovácz Péter nem vár gyors fordulatot a munkanélküliség emelkedésében. Várakozásaik szerint a gazdaság helyreállása az év második felében kezdődhet meg, addig is a következő hónapokban is lassú tempóban emelkedhet a munkanélküliségi ráta. Az ING 4,5 %-on várja a mutató tetőzését, év végén azonban már érdemben csökkenhet a munkanélküliség. A munkaerő iránt jelentkező újbóli kereslet ugyanakkor további inflációs hatásokat is generálhat a gazdaságban.

Emelkedő trend

A munkanélküliség az elmúlt években 2022 áprilisában volt a legalacsonyabb, akkor 3,2 %-on állt az index. Azóta viszont kisebb korrekcióktól eltekintve folyamatosan nő a munkanélküliségi ráta, igaz, még mindig meglehetősen alacsony szinten áll Magyarországon. Érdekes megfigyelni, hogy a 15-24 évesek között a legnagyobb a munkanélküliek aránya, februárban ez a szám 11,2 % volt. A 25 és 54 év közöttiek esetében már csupán 3,7 %, míg az 55-74 közöttiek mindösszesen 3,2 %-a munkanélküli.

Címlapkép forrása: Shutterstock