2024 március 29

Napi Gazdaság – Januártól csökkenhet az internet-előfizetés áfája

A napilap honlapján pénteken megjelent cikk szerint az ágazati különadó egyik alappillére, a közműadó is csökkenhet 2017-től, de ennek feltétele lehet a szupergyors internethálózat kiépítése, ugyanis a közműadóból befolyt összeg azt mutatja, hogy a távközlési ipar szereplői – mivel ugyanannyi összeget fizetnek be – nem fejlesztettek sokat az adó bevezetése óta. Információik szerint az állam a fejlesztést nem mellékesen 150 milliárd forinttal támogatná.
A távközlési ágazat különadóját is folyamatosan kivezethetik, hasonlóan a bankadóval kapcsolatos változtatásokhoz. A szakma szereplői most arra várnak, milyen időintervallumot határoz meg a kormányzat – írták.
A lap szerint az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációban részt vevők véleményét teljesen figyelembe veszi majd a kormány, és beépíti azt a jelenleg alkalmazott törvények módosításába.