2024 március 28

Napelemeket forgalmazó céget leplezett le a NAV

Napelemeket forgalmazó, adóelkerülő céget leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és több mint 13 millió forint adófizetési kötelezettséget állapított meg az ügyben – közölte a NAV csütörtökön a Facebook-oldalán.

A közlemény szerint a cég áfabevallásaiban nem szerepelt fizetendő adó. Az ellenőrzéskor pedig visszatartotta a bekért dokumentumokat, és nem működött együtt a revizorokkal, de az ellenőrök mégis feltárták az adóhiányt. Az ellenőrök a cég külföldi beszállítója által átadott iratokból kiderítették az adózó vevőire vonatkozó információkat. A vámhivatal akadályozás miatt csaknem 2 millió forint eljárási bírságot is kiszabott a cégre – ismertette a távirati iroda.

Borítókép: Shutterstock