2024 március 28

Nemzetközi piacon erősített a Keler

Nyitottak az energiapiacok felé

Jelentősen erősítette pozícióit a KELER Csoport 2016 első négy hónapjában az energiapiacokhoz köthető szolgáltatásai területén. A vállalatcsoport klíringszolgáltatásokat nyújtó tagja, a KELER KSZF Zrt. az első negyedévben hússzal növelte ügyfelei számát a villamos energia, földgáz és széndioxid-kvóta ügyletek elszámolási szolgáltatásainak területén, és immáron több mint 90 ügyfél számára nyújtja szolgáltatásait.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

„A KELER Csoport már a kezdetekkor megfogalmazta stratégiájában, hogy nem kíván megragadni a magyar energiapiacokon kötött ügyletek elszámolásánál, hanem nemzetközi pozíciókat épít. Ma már a magyar mellett az osztrák, német, francia, cseh, szlovák, szerb, holland, belga és brit energiatőzsdéken kereskedő vállalatok számára is nyújtjuk klíringszolgáltatásainkat. A további növekedés támogatására, az új ügyfelek belépésével párhuzamosan az elszámolási rendszerünket multi-devizássá tettük, ezzel a jövőben újabb piacokon is elérhetővé válhatnak a társaság szolgáltatásai” – emeli ki Mátrai Károly, a KELER KSZF Zrt. vezérigazgatója.

Így tudnak növekedni

Mátrai Károly az energiapiacokon történő pozícióépítés stratégiája kapcsán elmondta azt is, hogy a KELER Csoport régiós növekedését a közép-európai piacok és a régióra jellemző üzleti kultúra kiterjedt ismerete támogatja, míg a nyugat-európai piacokon elsősorban a versenyképes szolgáltatási árak és alacsonyabb belépési korlátok jelentenek versenyelőnyt a vállalat számára.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„A francia (EPEX), az Egyesült Királyságbeli (APX) és a benelux (Belpex) áramtőzsdei platformok március végi integrációja jó lehetőséget biztosít számunkra a további növekedéshez, hiszen ezeken 15 ország közel 180 kereskedője van jelen, az áramtőzsdék forgalma megközelíti a 9 milliárd eurót és eléri az évi 92 TWh villamos energia mennyiséget” – mondja a vezérigazgató.

Az Értéktár is növekedett

A KELER Csoport másik tagja, a KELER Központi Értéktár Zrt. is sikeresen építette a csoport pozícióit az energiapiaci ügyletek jelentési kötelezettségéhez kapcsolódó szolgáltatások területén. A vállalat jelenleg 71 szerződött ügyfél számára jelenti az energiapiacokon megkötött üzleteket az európai energiapiaci szabályozó hatóság (ACER) felé.

A jelenlegi 71 ügyféllel – közülük 38 magyar, 26 régiós és 7 nyugat-európai ügyfél található – már most 130 százalékkal teljesíti túl a vállalat az üzleti tervben megfogalmazottakat, amelyben 30 stabil ügyfél kiszolgálása szerepelt elsődleges célként az idei évben.

„A mostani piaci aktivitást látva bízunk abban, hogy az év végére az ügyfelek száma akár a 100-at is meghaladhatja” – emeli ki Mátrai Károly az energiapiaci jelentési kötelezettségben rejlő üzleti potenciál kapcsán, amelynek kapcsán elmondta, hogy sok vállalat még csak most kezdi felmérni a lehetőségeit, ráadásul 2016 áprilisától már a tőzsdén kívüli ügyleteikről is adatokat kell szolgáltatniuk az ACER felé.

„Új szolgáltatásunk elindításakor elsősorban a tőzsdén kívüli ügyletek jelentésére fókuszáltunk. A sikerünket nagymértékben segíti, hogy igyekeztünk minél szélesebb körű jogosítványt szerezni, így van olyan részterület, amelyet Európában a KELER-rel együtt is csak néhány szolgáltató képes lefedni.

Célunk egy olyan komplex szolgáltatási portfólió kiépítése, amely versenyképes az európai piacon és hatékony megoldást nyújt a jogszabályok által előírt tőke- és energiapiaci jelentési kötelezettségek teljesítéséhez. Olyan piaci infrastruktúrává kívánunk válni, amely hazai és nemzetközi szinten is partnere az érintett vállalkozásoknak” – mutat rá Mátrai Károly.