2024 március 28

Csalódást keltő számokat produkált a Nestlé

A svájci Nestlé, a világ egyik vezető élelmiszeripari cége az elemzők által vártnál kisebb organikus bevételnövekedést ért el tavaly.

A Nestlé csütörtökön közzétett eredménybeszámolója szerint a cég globális bevétele 1,5 százalékkal, 93,0 milliárd svájci frankra csökkent éves összevetésben. Az árbevétel 7,2 százalékos organikus (vállalati akvizíciók és árfolyam-ingadozások hatásaitól megtisztított) növekedése az értékesítési volumen 0,3 százalékos csökkenésének és a 7,5 százalékos áremelésnek tulajdonítható. Az elemzők előzetesen nagyobb mértékű, 7,4 százalékos organikus bevételnövekedést vártak, az áremelés üteme pedig megfelelt az elemzői konszenzusnak – közölte a távirati iroda.

A vállalat 2023-ban is folytatta az áremelést, miután a magas nyersanyagárak miatt 2022-ben csökkent a profitja éves összevetésben. Tavaly azonban jelentősen, éves bázison 20,9 százalékkal, 11,2 milliárd svájci frankra nőtt a Nestlé adózott eredménye. Az áremelés idén jóval lassabb ütemű lesz, mint tavaly, a vállalat 2024-ben elsősorban az értékesítési mennyiség növelésére és a márkák erősítésére koncentrál – nyilatkozta a vállalat vezetője, Mark Schneider csütörtökön. Tavaly a termékkategóriák közül a Purina PetCare járult hozzá a legnagyobb mértékben az organikus növekedéshez, amelyet a Purina ONE, a Purina Pro Plan és a Friskies állateledel-márkák kétszámjegyű százalékos organikus növekedése hajtott.

Az édességek szegmensében az organikus növekedés százalékos mértéke magas egyszámegyű volt, egyebek mellett a KitKat iránti élénk keresletnek köszönhetően. Emellett a Maggi termékek iránt is erőteljes volt a kereslet. A Nestlé az idei évre 4 százalékos organikus bevételnövekedést vár. A prognózis csalódást keltett a befektetők körében, ugyanis az elemzői konszenzusban 4,9 százalékos organikus bevételnövekedési előrejelzés szerepelt. A vállalat részvénye több mint 4 százalékos mínuszban állt csütörtökön 12.45 óra előtt néhány perccel a zürichi tőzsdén.

Borítókép forrása: Shutterstock