2024 március 29

Norvég alap: feljelentést fontolgat a kormány

Csepreghy Nándor mai sajtótájékoztatóján büntető feljelentést helyezett kilátásba a Norvég Alapoktól érkező források felhasználásával kapcsolatosan arra az esetre, ha beigazolódnak a napokban a sajtóban megjelent hírek, amelyek szerint már korábban is találtak szabálytalanságokat az érintett intézményeknél.

Büntető feljelentés lehet

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára kiemelte ezek alapján az valószínűsíthető, hogy nem a magyar kormány volt az első, amely kifogást emelt a Norvég Alapok felhasználásával kapcsolatosan. Miként arról a Heti Válasz írt az Ernst & Young évekkel ezelőtt azt állapította meg, hogy a támogatásokból részesülő alapítványok nem biztosították a bírálóbizottságok függetlenségét és az is előfordult, hogy az értékelési pontszámokat indok nélkül megváltoztatták.

Csepreghy Nándor jelezte, hogy ma reggel levelet írt a tanácsadó cégnek, kérve azt, hogy bocsássák a kormány rendelkezésére a dokumentumot, s jelezte, hogy amennyiben ezek alátámasztják azt, hogy szabálytalanságok történtek, már a KEHI-vizsgálat lezárása előtt büntető feljelentést tesznek az érintett intézmények ellen. Kérdésre válaszolva jelezte, hogy sikkasztás és csalás gyanúja merül fel a leírtak alapján.

Üzleti titok a jelentés

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a vizsgálatot sajtóértesülések szerint a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) rendelte meg az Ernst & Young cégtől a 2008-2010 közötti időszakról. Csepreghy Nándor értetlenségének adott hangot e tény hallatán, amikor ugyanis legutóbb a norvég fél képviselőivel találkoztak (június 12-én) partereik úgy nyilatkoztak, hogy az alap magyarországi működése kapcsán eddig nem volt semmilyen norvég vizsgálat, azonban szeretnének indítani egyet, erre hivatkozva kérte a norvég partner a magyar kormánytól a Kehi-vizsgálat leállítását.

Előzmények

Május elején Norvégia, Liechtenstein és Izland a Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött, mert kifogásolták, hogy 2014. január elsejével a magyar kormány az alapok forrásainak és programjainak lebonyolításával az állami tulajdonban lévő Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-t bízta meg. A finanszírozók ezt a megkötött egyezmények megszegésének nevezték.

A magyar fél akkor azt kérte, hogy a felfüggesztést terjesszék ki arra a három alapra is, amelyek civil szervezeteknek szánt pénzeket folyósítanak. Ezek a források Magyarországra az Ökotárs Alapítványon keresztül érkeznek, majd május 21-én bejelentették, hogy a Kehi-vizsgálatot indít az alapítványoknál. Az átfogó vizsgálat célja az akkor elhangzott indoklás szerint az, hogy tisztázzák, a felmerült magyar kormányzati gyanú megáll-e, miszerint a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket, vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak.

Gyors előrelépést az ügyben ugyanakkor a mai bejelentés várhatóan nem hoz. A tájékoztatót követően az EY (korábban Ernst & Young) jelezte, hogy szigorú belső szabályzatának megfelelően a mindenkori ügyfeleit érintő ügyekben nem nyilatkoznak, és semmilyen ilyen jellegű információt nem hoznak nyilvánosságra az üzleti titkok védelme érdekében. (Ezt a választ egyébként a tanácsadó szervezet működési elvei alapján akár előre is borítékolni lehetett volna – a szerk.)

Mit gondol az érintett?

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője a tanulmányról megjelent sajtóhírekre reagálva a VS.hu-nak azt mondta, azt Ernst and Young azt állapította meg vizsgálatában, hogy pályázatok és a pályáztatási folyamat „transzparens” volt 2008-2010 között, szabálytalanságokat nem állapítottak meg. Tettek ugyan megjegyzéseket az FMO és a magyar konzorcium felé is, de azokat a mostani program működésénél már figyelembe vették.