2024 április 20

Nyári szezonra készül a Budapest Airport és a MUISZ

A budapesti repteret üzemeltető társaság a tavaly elért eredményekre és a légitársasági piac konszolidációjára számít az idén Magyarországon. Kam Jandu, a BA légiközlekedési igazgatója szerint a tavalyi túlkínálat után az idén nem várható nagyságrendi változás, legfeljebb kisebb átrendeződés a légitársasági kínálatban. A diszkont légitársaságok az utasforgalomban valamivel 50 százalék fölötti részesedést értek el. A kialakult útvonalhálózatban sem várható drasztikus változás. A közlemény szerint a megbeszélésen elhangzott az is, hogy a legtöbb nagy európai légitársasági szövetség igyekszik saját, „fél-fapados” légitársaságokat indítani, hogy helyt tudjanak állni a diszkontok által támasztott konkurenciaharcban. Az idén várhatóan folytatódik a viszonylag kisebb, hagyományos nemzeti légitársaságok harca a túlélésért egész Európában.

A Malév tavalyi csődjét követően sikerült az utasforgalom döntő többségét visszaszerezni Budapesten, azonban budapesti bázisú, hagyományos légitársaság hiánya továbbra is negatívan a konferencia-turizmusra. A repülőtér számára pedig a le- és felszállások 20 százalékos visszaesése jelent komoly bevételkiesést.

A BA bővülő szolgáltatásai közül egyre népszerűbb az utazók körében a biztonsági ellenőrzésnél használható gyorsító folyosó, amelynek értékesítési lehetőségét a repülőtér felajánlotta a MUISZ-tagoknak is. A nyári utazási szezon előtt birtokba vehetik az utasok a gyalogos beszállító kapukhoz épített csarnokokat mind a 2A, mind a 2B terminálon, így gyorsabb fordulóidőt tudnak elérni a légitársaságok, ezáltal alacsony szinten tarthatják a jegyárakat.

A találkozón kitértek arra is, hogy az idén kiterjesztett helyi iparűzési adó egyre hátrányosabban érinti a repülőjegy-értékesítő irodákat. Az új adó az utazásértékesítők hasznának akár a 30 százalékát is elviheti, így a MUISZ a repülőtér és a légitársaságok bevonásával hármas egyeztetést javasolt az ügyben.