2024 március 28

Nyitás előtt

Nulla körüli nyitásra és kivárásra számítanak az MTI által megkérdezett elemzők kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). 

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: a nulla körüli nyitás után kivárásra számít. A szakember szerint az OTP a pénteki gyengülés után magához térhet, s a nap folyamán plusz-mínusz fél százalékos sávban mozoghat a BUX.

Német Sándor hozzátette: a nemzetközi piacok a héten a görög-német tárgyalásokról érkező hírekre figyelnek, ezek befolyásolhatják majd a kereskedést.

Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szintén nulla körüli nyitást vár. Az elemző szerint azonban az OTP-nél kedden még elképzelhető csökkenés, a kedvező nemzetközi hangulat viszont felfelé húzhatja a BUX indexet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,47 pontos, 0,98 százalékos csökkenéssel, 17.711,08 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 80 forinttal, 0,48 százalékkal 16.500 forintra csökkent, 930,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 65 forinttal, 1,74 százalékkal 3.680 forintra esett, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,18 százalékkal 418 forintra gyengült, forgalma 579,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 265 forinttal, 0,66 százalékkal 40.025 forintra csökkent, forgalma 240,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 355,9 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,12 százalékkal 16.880 forintra csökkent.