2024 március 28

Országgyűlés előtt a digitális szolgáltatásokról szóló uniós szabályozás

Kupecki Nóra, a minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár saját bejegyzésében hozzáfűzte: néhány hete lépett hatályba a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA), „amelynek mielőbbi alkalmazhatóvá tétele kiemelt céljaink között szerepel”.

Büszkén jelentette, hogy a parlamenti módosító javaslattal fontos lépést tettek ennek megvalósítása érdekében. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a digitális fejlődés és a közösségi média platformok térnyerése miatt, kiemelten fontossá vált, hogy az online térben is megfelelő védelmet garantáljon az állam a polgárok részére.

Azonban be kell látni, hogy mivel a digitális térben nem léteznek fizikai korlátok, annak szabályozása csak úgy lehet hatékony, ha határon átnyúló jellegűnek kezeljük a területet – mutatott rá. Éppen ezért az európai szintű szabályozás kezdeményezői között voltunk és mindvégig segítettük az uniós jogalkotási folyamatot.

„A munkánk ezzel korántsem fejeződött be, mert továbbra is vizsgáljuk a részletszabályokat, valamint fenntartjuk azt a jogot, hogy szükség esetén szigorúbb szabályokkal fogjuk biztosítani, hogy a magyar emberek hatékony védelemben részesüljenek az online térben. A most benyújtott javaslattal pedig kijelöljük azt a hatóságot, amely a jövőben a fogyasztói panaszokkal foglalkozik majd” – közölte a Facebookon Kupecki Nóra, tette közzé a távirati iroda.