2024 március 28

Paks 2 indul

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a Süli János kinevezésére vonatkozó okmányok aláírása napokon belül megtörténhet, az eskütételt május másodikára tervezik. Miután Süli János jelenleg Paks polgármestere, időközi választásokat kell kiírni – jelezte.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

Lázár János azt is bejelentette, hogy a térség fejlesztésére az idén másfél milliárd forintot biztosítanak, amelyből – a korábbi évekhez hasonlóan – a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázata útján részesülhetnek a környező települések.

Magyaroknak magyar atomerőművet

A miniszter hangoztatta, hogy a kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából fedeznék. Az atomerőmű célja az olcsó áram garantálása a lakosság és a magyar gazdaság számára – szögezte le.

Megfogalmazása szerint az atomerőmű építése össznemzeti ügy, pártérdekek és viták felett kell, hogy álljon. Ezt igazolja Orbán Viktor miniszteri posztot érintő döntése is, hiszen Süli János kiváló szakember, élvezi a paksiak bizalmát – fűzte hozzá. Nagy esélynek nevezte Paks, a térség és az energiaszektor számára egyaránt, hogy a kormány egy jó szakemberrel gyarapodik.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ez egy állami atomerőmű lesz, magyarok fogják üzemeltetni – jelentette ki Lázár János.

A miniszterjelölt nem akar vitát

Süli János miniszterjelölt szerint az atomerő bővítésének ügye fontosabb annál, semhogy viták hátráltassák.

Sülit 2014-ben a Fidesz jelöltje ellenében választottak 78 százalékos többséggel Paks polgármesterévé. Röviddel később a párt helyi szervezetével együttműködési megállapodást írt alá, és vezetése alatt Paks városa az együttműködést tűzte zászlajára.

A városvezető úgy értékelte, hogy az elmúlt két évben Lázár Jánossal nagyon hatékonyan tudtak együttműködni. A térségfejlesztés kapcsán is jelentős előrelepések történtek a Miniszterelnökséget vezető miniszter segítségének köszönhetően – fogalmazott.

Még egyszer gumicsizmában

Süli János emlékeztetett arra, hogy harmincegy évig dolgozott az atomerőműben. „Mindig szerettem volna még egyszer gumicsizmában járni a területen. Ez hatalmas munka, de hatalmas élmény is lesz” – utalt miniszteri megbízatására.

Fontosnak nevezte, hogy miniszterként is élvezze a lakosság bizalmát, amit a 2014-es választásokkor tapasztalt. Fontos az is, hogy Paks élén a következőkben is hozzáértő ember álljon – mondta, hozzátéve: a közös munka során meggyőződött arról, hogy az alpolgármesterként mellette dolgozó Szabó Péter (Fidesz) alkalmas erre a feladatra.

Süli János elmondta, a továbbiakban is számít Aszódi Attila szakértelmére, aki eddig kormánybiztosként az erőmű-létesítés előkészületeit irányította sikerrel.

Aszódi Attila arról számolt be, hogy a számára feladatul szabott szerződéskötések megtörténtek, sikerrel tárgyaltak az orosz féllel, az Európai Bizottsággal, a projekt megkapta az első fokú környezetvédelmi engedélyt, a telephelyengedélyt. A következő fontos lépés a létesítési engedély megszerzése lesz – jelezte.