2024 március 28

Pensum Group: jól tartotta magát a munkaerő-kölcsönző

A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú vállalat árbevétele mindössze 2 százalékkal csökkent 2020-ban, miközben az értékesítés közvetlen költségei 3 százalékkal zsugorodtak. A társaság tavalyi tőzsdére lépését követően a járvány miatt kialakult gazdasági bizonytalanság ellenére javultak a vállalat növekedési kilátásai, így a Pensum továbbra is vizsgálja a bővüléshez szükséges tőzsdei forrásbevonás lehetőségeit.

A Pensum Group Nyrt. 2020-as gazdálkodását a COVID-19 járvány tavalyi kirobbanása az előzetesen vártnál jóval kisebb mértékben befolyásolta. Bár rövidtávon érezhető volt a forgalom némi visszaesése, az év egészét tekintve mégis mindössze 2,3 százalékkal csökkent a vállalat árbevétele, mely így 2,4 milliárd forint volt 2020-ban. A kismértékű visszaesés oka, hogy a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú vállalat partnerei között nem szerepelnek a válság által jelentősen sújtott üzleti szektorban működő cégek (pl. autóipar, turizmus, vendéglátás), miközben egyes ágazatok jelentősen fellendültek (pl. kiskereskedelem, ételkiszállítás), melyekben viszont a Pensum jelen van, és megnövekedett forgalmat realizált. A járvány okozta gazdasági hatások így az átlagnál kevésbé érintették a vállalatot, amelyhez az is hozzájárult, hogy a társaság gyorsan és hatékonyan reagált a vírus miatti bizonytalan üzleti kilátásokra: a belső állományt csökkentette, és a munkafolyamatok átszervezésével hatékonyabbá tette a működést. A Pensum felkészülten állt át az otthoni munkavégzésre, amely jelentős előnnyel is járt: sokkal jobban mérhetővé vált a hatékonyság, ami további átszervezésekhez vezetett, és fokozta a költséghatékonyságot. Az értékesítés közvetlen költségei így 2,9 százalékkal 1,9 milliárd forintra csökkentek, miközben az üzleti tevékenység eredménye 38,2 százalékkal, 63 millió forintra emelkedett, míg a társaság adózott eredménye 34 millióról 17 millióra csökkent.

A kilátásokat tekintve a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak, valamint az ezzel kapcsolatban megvalósult digitális fejlesztéseknek köszönhetően a Pensum a továbbiakban csökkenő munkabérkiáramlással és irodaköltséggel számol. Összességében a helyzet kedvez a humánerőforrás-szolgáltatónak: a cégek ugyanis szívesebben vesznek igénybe munkaerő-kölcsönzési szolgáltatásokat, mely elősegíti a jelenlegi változó környezethez alkalmazkodó rugalmas humánerőforrás tervezést. A Pensum Group ezért úgy ítéli meg, hogy a vállalat tavalyi tőzsdére lépését követően a koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásai ellenére is javultak növekedési kilátásai a koncentrálódó és egyre tőkeigényesebb, szigorúbb szabályozással működő szolgáltatói piacon. A társaság stratégiai célja továbbra is az, hogy dinamikusan növekedjen a Budapesti Értéktőzsdén történő tőkebevonással, így folyamatosan vizsgálja a forrásbevonás lehetőségeit.