2024 március 29

Péntek 13 a bankoknál – vegyes jelentések eső részvények

A „Big Four” nyitotta a jelentési szezont, akik közzétették 2022 4/4 jelentéseiket. Kezdjük is a JPMorgan számaival.

JPMorgan

A JPMorgan a vártnál jobb eredményről számolt be, azonban a befektetők nem örültek a banki bevételek mérséklődésének és a menedzsmenti problémáknak. A tiszta számok: A bankóriás 34,5 milliárd dolláros bevételt és 3,57 dolláros EPS-t jelentett. Az elemzők várakozásait mindkettő felülmúlta. A részvények ennek ellenére -2,5%-al kezdhetik meg a jeles péntek 13 napot.

Miért? A választ a bevételeknél kell keresni. Éves szinten 57%-al, 1,39 milliárd dollárra csökkentek, ami önmagában sem szép, azonban az elemzők és a piac 1,66-ot remélt, így ez elég karcsúra sikeredett.

A JPM üzleti „egységei” mind elmaradtak az elemzői elvárásoktól (FICC sales & trading, Equities sales & trading és a CIB Markets). A kezelt nettó kamatbevétel 20,31B dollár volt, ami viszont felülmúlta az a becsléseket.

Jamie Dimon vezérigazgató hangsúlyozta, hogy Amerika gazdasága a stabilitása ellenére komoly ellenszéllel néz szembe, persze ez nem lepte meg a piaci szereplőket, akik tudják, hogy pár év alatt a második tőzsdei válságból mászunk ki, egyenesen egy lehetséges harmadikba.

Bank of America

A következő a porondon a Bank of America, aki jobban teljesített a vártnál. Az EPS 0,85 dollár, a bevétel 24,5 milliárd. A nettó kamatbevétel 14,7 milliárd dollár, ami 29%-os növekedés, azonban elmaradt a várt 14,9-től. A kereskedési bevétel 3,72 milliárd dollár volt, ami felülteljesítette az elvárásokat. A vagyon- és befektetési menedzsment üzletág bevétele elmaradt az elemzői becslésektől, viszont a befektetési banki díjak a megelőző számokkal harmonikusan 50%-al csökkentek. Látható, hogy kapott a piac meleg és hideget is a BAC-tól, de a konszenzust a befektetők reakciója adja majd. A vezérigazgató szerint egy erős évet zárt a bank, a lassuló gazdasági környezet ellenére is, melyet főként a megnövekedett kamatlábaknak köszönhetett.

A BAC részvényei 1,5 százalékos csökkenéssel rugaszkodhatnak el pénteken.

Wells Fargo

A harmadik bank a Wells Fargo, amelynek a részvényei durva (4%-os) esést könyvelhettek el az adatok megjelenése után. A bevételek elmaradtak az elvártaktól, (19,66 milliárd vs 19,99).

Ennek ellenére az EPS (1,37) és a nettó kamatbevétel (13,43 milliárd) is felülmúlta a piaci várakozásokat. A bankot leginkább a költségek megemelkedése hozta nehéz helyzetbe, melyek 16,20 milliárd dollárt tettek ki. Ez 23%-al több, mint az előző év ugyanazon időszakában.

A vezérigazgató szintén kiemelte az emelkedő kamatlábak előnyét, illetve a hitelminőség tartós erősségét.

Citigroup

Az utolsó a porondon a Citigroup. A bank EPS jelentése (1,16) elmaradt az elvárásoktól, a negyedéves bevétel viszont enyhén túlteljesített (18 milliárd dollár).

Jane Fraser, a Citi vezérigazgatója elmondta, hogy 2022-ben több olyan hosszútávú célt tűztek ki, melyeket eddig sikerült tartani és ő elégedett az elért előre lépésekkel. Szerinte komoly változásokat sikerült véghez vinnie a banknak, az egyszerűsítés és hatékonyság jegyében.

A bank részvényei 2,5 százalékkal csökkentek, összhangban a többi bankéval. ű