2024 március 28

Peugeot – hétmilliárd euró állami segítség

Annak ellenére, hogy a francia állam nem részvényese a legnagyobb francia autógyárnak, Jean-Marc Ayrault miniszterelnök szerdán azt közölte: a kormány 7 milliárd eurós kötvénykibocsátással három évre támogatást nyújt a csoport bankjának, a BPF-nek, amely finanszírozási gondokkal küzd.  A Peugeot bankja a csoport gépkocsijait forgalmazó szalonoknak és vásárlóknak nyújt hiteleket. A kormány 7 milliárd eurós garanciavállalásával az autógyár levegővételhez jutott. A kabinet azonban feltételekhez kötötte vállalását: az autógyár felügyeleti tanácsában ezentúl a kormány és a szakszervezetek egy-egy képviselője is helyet kap. A miniszterelnök azt is kérte a csoporttól, hogy függessze fel az osztalékok és a részvényopciók kifizetését a garancia idejére, amire írásban vállalt kötelezettséget a PSA.

Az állam szokatlan beavatkozása egy száz százalékig magántulajdonban lévő cég működésébe megrázta a párizsi tőzsdét: a PSA részvényeinek árfolyama néhány óra alatt több mint 7 százalékot esett, és 1986 óta a legalacsonyabb szintre süllyedt. A kormány azt is kérte az autógyártól, amely Franciaországban 8 ezer munkahely megszüntetését tervezi, hogy gondolja át aulnay-i gyárának bezárási tervét az állások megtartása érdekében. A Peugeot azonban erről nem nyilatkozott, és jelezte, hogy előbb a szakszervezetekkel folytatja le a szociális párbeszédet. A vezetőség csütörtökön ül először asztalhoz a szakszervezetek és a kormány képviselőivel a gyárbezárási tervek megvitatására.

Philippe Varin, a Peugeot elnöke délelőtti sajtótájékoztatóján már azt mondta, hogy a kormány által a garanciavállalásért cserébe kért feltételek nem kérdőjelezik meg a gyárbezárási terveket. A vállalatvezető elmondta azt is, hogy az egész cég átszervezés alatt áll. Megerősítette továbbá, hogy egy európai vegyesvállalat tervén dolgozik a General Motors és a PSA Peugeot Citroen.