2024 március 28

Pick: új üzem az export bővítése céljából

A szakember a Pick márka 150. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg tervezés alatt álló új készítményüzemet az M43-as autópálya 5-ös út találkozásánál lévő 100 hektáros fejlesztési területen építik föl. Az új üzem elsősorban az export bővítését teszi lehetővé – közölte a vezérigazgató. A Pick Szeged Zrt. 2010-től a legnagyobb magyar agrárintegráció, a 8600 munkavállalót foglalkoztató, tavaly 266 milliárd forintos forgalmat elérő Bonafarm csoport tagja. A Pick 63 milliárd forintos forgalmával a csoport legnagyobb forgalmú tagja, 2100 alkalmazottjával pedig legnagyobb munkaadója.

A cég két szegedi, alsómocsoládi és bajai gyárában évente 40 ezer tonna húskészítményt állít elő, ebből csaknem 11 ezer tonna a téliszalámi, ez a jelenlegi kapacitás felső határát jelenti. Mivel a vállalkozás legmagasabb árfekvésű terméke, a téliszalámi értékben a felét jelenti a bevételeknek – közölte Sutka László. A magyar piacon a márkatermékek között 15 százalékos részesedésével a legnagyobb szereplő a Pick. A forgalom 25 százaléka export, a legfontosabb külföldi piac Németország, ahol saját disztribúciós cégen keresztül végzi az értékesítést a cég.

A vállalkozás termékeit 35 országba exportálják, legrégebbi külföldi partnere az Alexander Grünfeld Svédországban, amely 76 éve a szegedi cég vevője – mondta a szakember. A nyilvánosan hozzáférhető beszámoló szerint a Pick Szeged Zrt. tavaly 63,163 milliárd forint árbvételt ért el, szemben az előző évi 66,392 milliárddal. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 46,721 milliárd forintra nőtt a 2017. évi 46,087 milliárd forintról, míg az exportbevétel csökkent 20,3 milliárd forintról 16,442 milliárd forintra. A társaság üzemi eredménye 5,454 milliárd forint volt 2018-ban, közel háromszorosa az előző évi 1,858 milliárd forintnak.

Pick Márk 1869-ben 26 évesen váltotta ki iparengedélyét elsősorban búza-, és paprikakereskedelemmel foglalkozott, saját paprikamalma is volt, de már ekkor is készített szalámit. Dél-Olaszországban ismerte meg a szalámikészítést, de a receptúrát a magyar alapanyagokhoz és ízléshez igazította. 1883-ban a vállalkozás fő profilja már a szalámikészítés volt. A jelentős fejlődés Pick Márk fiai idejében történt, az 1930-as években elsőként alkalmazták az ipari hűtéstechnológiát az országban, ami lehetővé tett az egész éves gyártást, megsokszorozva ezzel a termelés mennyiségét.

A szocialista tervgazdaság idején is töretlenül fejlődött az üzem, fontos exporttermék volt a téliszalámi. Az egyik fontos beruházás volt 1970-76 között az új gyártelep kialakítása. A rendszerváltást követően a cég privatizációja példaértékűen történt meg, vállalatcsoport jött létre a széthulló magyar élelmiszeripar elemeiből – ismertette a vezérigazgató. A téliszalámi 150 éve az eredeti receptúra szerint készül, a hagyományokat szalámimesterek örökítik generációról generációra. Jelenleg Függ István végzi ezt a munkát, aki 43 éve a cég munkatársa – mondta Sutka László.