2024 március 28

Politikusi vitamininjekcióktól tovább erősödhet a forint

Az euró benézett a 306 forintos szint alá is, sőt a hazai fizetőeszköz a dollárral szemben is jól teljesített, az árfolyam 240 forint alá csúszott, ami ebben az összefüggésben egyhavi rekordot jelentett. A forintot sok elemző szerint az tolta az utóbbi időszakban feljebb és feljebb, hogy kedvezőbbé vált a nemzetközi hangulat, technikailag pedig fontos ellenállásokat győzött le.

Kiegyensúlyozottan menetel a hazai deviza

Mindez jelenthetett némi ösztökélést a forint számára, ám a hazai deviza menetelése már jó néhány nappal ezelőtt megkezdődött. Abban az időszakban, amikor meglehetős viharokat éltek a nemzetközi devizapiacok. Elég, ha csupán az euró-dollár kálváriájára emlékszünk. Befektetési szempontból az európai tőzsdék sem tolták különösebben a szekeret, legalábbis a befektetők hangulatát illetően. Európa legnagyobb gazdaságának, Németországnak a vezető tőzsdéje messze nem remekel úgy, mint azt az elmúlt esztendő vége táján a prognoszták látták. A német tőzsde vezető indexe, a DAX bizony csak valamivel kilencezer pont felett tartózkodik, ami akárhogyan is nézzük, hathavi mélypontnak felel meg.

A forint azonban kitartóan kapaszkodik felfele, ami mögött azonban mégiscsak lehet egyfajta befektetői bizakodás. Az esztendő vége felé közeledve erősödik a politikusok optimizmusa is. Ezt az utóbbi napokban az is segítette, hogy fontos nemzetközi nyilatkozatok is megjelentek a magyar makrogazdaságról. A City elemzőházai közül a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlege azzal rukkolt elő, hogy javultak Magyarország mutatói a befektetési ajánlású magyar szuverén adósbesorolás megvonása óta. Ők úgy gondolják, hogy Magyarország visszakaphatja a befektetési besorolást, bár nem valószínű, hogy ez jövő nyár előtt megtörténik.

Jövőre akár kikerülhetünk a bóvliból

Az értékelő sajtó és a közéleti személyiségek egy része is rögtön úgy fogalmazott: jó hír jött Londonból, jövőre akár ki is kerülhetünk a bóvliból. Az ország és a magyar gazdaság szempontjából persze nagyon is fontos lenne, ha ez bekövetkezne. A realitáshoz azonban hozzá tartozik, hogy más elemző házak, a Standard & Poor’s, vagy Moody’s Investors Service és a Fitch azért nem ilyen optimisták, bár különösen ez utóbbi kettő még akár az idén is változtathat a véleményén.

A kormány az áprilisi konvergencia programban még 2,3 százalékos növekedéssel számolt, azóta azonban nagyot fordult a kép. A nemzetgazdasági miniszter a nyár végén az jelentette be, hogy a tárca 3,1 százalékos GDP növekedést jelez előre az idei évre.  Szeptemberben már számos elemző 3,3 százalékra tette a GDP gyarapodását, a Kopint-Tárki egyenesen 3,5 százalékot jósolt.

A bizakodó hangulat szeptember vége óta jótékony hatással van a forint árfolyamára. Erre szükség is van. A magyar államadósság ugyanis messze nem alakul olyan jól, mint ahogyan azt mondjuk egy esztendővel ezelőtt  a gazdaságpolitika prognosztizálta. A várt csökkenés elmaradt, a GDP arányos nyolcvanöt százalék pedig nem tűnik túlzottan biztatónak.

Illő lenne az esztendő végén szalonképesnek elnnünk

Márpedig az esztendő végén szalonképes számmal kellene előállnunk. Ez nem lesz egyszerű. Az államháztartás névértéken számolt bruttó (maastrichti) adóssága 25 437 milliárd forintra rúgott, 502 milliárddal nőtt a második negyedévben és 2 352 milliárddal volt több, mint a múlt év végén, amikor a GDP arányában 79,4 százalékon állt. A nettó hitelfelvétel 437 milliárd forinttal, a forint gyengülése pedig 65 milliárd forinttal növelte a bruttó adósságot a második negyedévben.

Az esztendő végéig azonban van még majdnem három hónap. A fontos folyamatok közül több javul. Az ország megítélése kedvezőbb, a GDP a vártnál nagyobb mértékben növekedhet, ami jótékony hatással lehet az adósságállományra. A forint árfolyama is növekedési pályára állt, amely erősítésére jól ütemezett politikusi nyilatkozatok adják a „vitamininjekciót”.

Az Eurostat jó számokat vár tőlünk

Alig egy hete maga a nemzetgazdasági miniszter nyilatkozta egy újságírói kérdésre: semmi titkos nincs annak a hátterében, amit mondtam ( a sajtótájékoztatón – a szerk.), hiszen az Eurostat szabályai szerint az év végi euró/forint árfolyam alapján kell átszámítani a devizában lévő adósságelemeket forintra, így egyáltalán nem mindegy, hogy a forint árfolyam hogyan alakul.

Akárhogy is nézzük, az elkövetkező hónapokban még alapos gazdasági, illetve statisztikai versenyfutásnak nézhetünk elébe. A forint még erősödhet, izmosítható még  az év végéig, ami csökkentheti az állam devizaadósságának átszámított értékét, és növekedhet a magyar GDP, ami a nevezőn keresztül javíthatja az adósságrátát. Mindazonáltal meglehetősen kérdéses, hogy ez a két folyamat elegendő lesz ahhoz, hogy rokonszenves adatot szolgáltathassunk az év végén az Eurostatnak, legalább egy napra.