2024 március 29

Pulyka, hal, bejgli – ezt esszük karácsonykor és ennyiért

Jól teszik, ha igyekeznek. Az élelmiszer kínálat természetesen nagy, de nem biztos, hogy éppen a bevásárlás idején lesz ott a kívánt árú. Például az igazi, hagyományosan karácsonyi csemege a pulyka. A piacokon, a szupermarketekben bőven van pulykahús. Ám nem minden, amit keresünk. Egész pulykáért, beleértve a kisebb ,,bébiket”, inkább a piacokra, a piaci csarnokokba induljunk. Ott biztosan találunk kedvünkre valót, az öt kilóstól, a tizenkilósokig. A bébipulyka ára erősen ezer forint felett kezdődik és elmegy egészen ezerötszáz, ezerhatszáz forintig is.

Komoly egész pulykához nagy család is kell

Ezért kedvezőbb darabolt árut venni. Így az árral is jól járhatunk, s nagy valószínűséggel több húst is elfogyaszthatunk. A szupermarketekben széles a választék. Az Auchan például a csomagolt, előhűtött pulykamell filét 1.599 forintért árusítja. Mintha összebeszélt volna több üzletlánc, ugyanennyit kérnek a Lidl és a Tesco üzleteiben is. Ez utóbbiban a filézett pulykacomb 1.299 forintba kerül. A Spar boltjaiban trükkösebben árulják a filézett pulykamellet, a csomagolt, előhűtött portéka ára 1.399 forint, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, ezért csak 850 grammot kapunk, egy kiló tehát majdnem 1.645 forintba kerül.

Az dönt a legjobban, aki csontos darabolt pulyka húst vásárol. Egy-egy komolyabb szárny, vagy comb nem akármilyen darab, mondhatni estét betöltő csemege. Ráadásul, persze szintén egyéni ízlés dolga, a csontos húsból készült sült még finomabb is.

A karácsonyi sült pulyka elkészítése egyszerű is, meg nem is. A szakértők szerint ,,mindössze” annyi kell a tökéletes végeredményhez, hogy a hús puha és omlós legyen, a bőr viszont fényes és ropogós. A megfelelően előkészített pulyka sütésekor a legfontosabb alapfűszer a só, a bors és a fokhagyma. Ehhez még jöhetnek további, ha rendelkezésre állnak, zöldfűszerek, a  rozmaring, a zellerlevél és esetleg ízlés szerint még más. Ezután már csak türelem és figyelem szükséges ahhoz, hogy kellőképpen megpárolódjon a hús, s hogy időben levegyük a kacsasütő tetejét. Utána már csak locsolgatnunk, pirítgatnunk kell az ünnepi madarat.

Tradicionális karácsonyi étkünk a hal

Halból gyakorlatilag egész évben jelentős a kínálat. Érdemes azonban megnéznünk, hol vásárolunk. Az árak szempontjából eléggé nagy a szórás. A piacokon ilyenkor külön élő halat árusító standok nyitnak. Az Auchan áruházlánc a halak széles választékját kínálja. A magyar embereket elsősorban a ponty érdekli ilyentájt. A ponty szelet kilójáért 1.529 forintot kérnek.  A harcsa filé ára már jóval borsosabb, 3.799 forint. Norvég lazacot egészben lehet már kapni 2.799 forintos áron. A Lidl-ben ennél többet, 1.998 forintot kérnek a friss pontyszeletért. Aki a nagyáruházakat választja és jó áron akar pontyhoz jutni, annak a Tescót ajánljuk, ott 795 forintért kínálják az élő uszonyos kilóját.

Aki az élő, egész pontyot választja, gondolkozhat, hogy a halászlé mellé, még kiránt egy-egy ponty szeletet. Ez utóbbi elkészítése tiszta sor. Ami a halászlét illeti, ahány ház, annyi szokás. A lényeges az elegendő mennyiségű és jó minőségű hal. A kiváló pirospaprika elengedhetetlen, és hát ízlés szerint hagyma, paradicsom, zöldpaprika mértékkel, fokhagyma, esetleg krumpli lereszelve, só mértékkel szintén, és bors. Sokan csípősen szeretik a halászlét, annak eldöntését viszont hogy mennyire legyen erős, jobb, ha rábízzuk a családtagjainkra és a barátainkra.

A legtöbb háztartásban elmaradhatatlan a beigli

Ennek megsütéséhez azonban már gyakorlat kell. A legkedveltebb a mákos és a diós. Aki nem szeret bíbelődni a sütéssel, legjobb ha elmegy a már említett bevásárlóközpontok valamelyikébe. Ott nagy valószínűséggel kap is, azt azonban nem tudjuk garantálni, hogy olyan finom lesz, mint a nagymama süteménye. Az Auchan a régi módi beiglijét kilogrammonként 1.438 forintért ajánlja. A Spar ünnepi diós- és mákostekercsként árulja a bejglit, az előzőnél lényegesen szolidabb, kilónként 940 forintos áron. A Tesco beigli ügyben a középutas politikát választotta. Itt 1.373 forintba kerül a mákos és a diós változat egyaránt.