2024 március 29

Putyin: 2,5 százalékos lesz idén az orosz GDP csökkenése


Elmondta, hogy idén január-novemberben a szövetségi költségvetés 560 milliárd rubel (csaknem 3360 milliárd forint) többlettel teljesült, jövőre pedig mérsékelt, a GDP 2 százaléka körüli hiányt jósolt az orosz büdzsének. Az orosz elnök beszélt arról is, hogy a szegénységi ráta 10,5 százalékra csökkent a harmadik negyedévben, és szükségesnek nevezte ennek a csökkenő dinamikának a fenntartását. Kitért arra, hogy az orosz külkereskedelemben a rubelben történő kölcsönös elszámolások aránya 2021 decemberéhez képest megduplázódott, és a teljes összeg mintegy harmadát teszi ki.

Méltatta, hogy az orosz rubel az év eleje óta a világ egyik legerősebb valutája lett. Közölte, hogy Oroszország növelni fogja a keletre irányuló gázszállításokat, valamint hogy felülvizsgálják a tervezett katonai-ipari komplexum és az állami védelmi megrendelések paramétereit. Bejelentette, hogy a kedvezményes jelzáloghitelezést 2024. július 1-jéig meghosszabbítják, a kamatlábnak a jelenlegi 7-ről 8 százalékra emelése mellett. Oroszország új – Ukrajnától elcsatolt – régióinak lakói számára az új építkezésekhez 2 százalékos kedvezményes jelzáloghitelt fognak nyújtani.

A 6 százalékos családi jelzáloghitelt jövőre kiterjesztik a két 18 év alatti gyermeket nevelő családokra is. Az infrastruktúra-fejlesztésről szólva azt mondta, hogy Oroszország erőfeszítéseit az azovi-fekete-tengeri medence kikötőinek vasúti megközelítésére fogja összpontosítani. Pótlólagosan 250 milliárd rubelt (csaknem 1500 milliárd forintot) különítenek el a közlekedési, kommunális és szociális infrastruktúra fejlesztésére, további 100 milliárd rubelnyi (mintegy 600 milliárd forintnyi) infrastrukturális hitelt pedig az orosz Távol-Kelet számára. A következő költségvetésekben további forrásokat szánnak majd a lakás- és közüzemi ágazat korszerűsítését célzó programra.

A 2023-ra kitűzött technológiai kulcsfeladatok egyike Oroszország szuverenitásának megerősítése ezen a téren és a feldolgozóipar növekedésének felgyorsítása. Hangsúlyozta az új robotikai és légi drónprogramok beindítását. Az anyák és gyermekek támogatásáról szólva elrendelte, hogy 18-ról 19 évre emeljék a súlyos, életveszélyes és krónikus, illetve ritka betegségben szenvedő gyermekek támogatására létrehozott Krug Dobra (Jóság Köre) alapítvány kedvezményezettjeinek körét. Elrendelte, hogy 2023 végére minden 3 év alatti gyermek számára biztosítsanak bölcsődei férőhelyet. Putyin azt hangoztatta, hogy az orosz családok anyagi jóléte növeléséhez a kulcs az új munkahelyek teremtése és a gazdasági növekedés – tette közzé a távirati iroda.