2024 március 28

2024-ben kerül kilövésre Európa vadonatúj rakétája

Európa új Ariane 6 rakétája 2024 június 15. és július 31. között hajtja végre első repülését – közölte az Európai Űrügynökség.

Az első próbarepülés várva várt időpontját azután közölték, hogy az új rakéta tesztmodellje a múlt héten sikeresen teljesített egy kulcsfontosságú hosszú távú hajtómű tesztet. Az ESA országai 2014-ben állapodtak meg az Ariane 6 kifejlesztéséről, válaszul a kereskedelmi rakéta-piacon tapasztalható növekvő versengésre. Az eredetileg 2020-ra tervezett érkezését többször is elhalasztották. „Nagyon örülök a mai bejelentésnek, mert ez azt mutatja, hogy jó úton haladunk az európai űrrepülés felé” – mondta Josef Aschbacher, az ESA főigazgatója egy sajtótájékoztatón.

Az első repülésen néhány kisebb műholdat fog szállítani a rakéta, köztük kettőt a NASA-tól. Mivel ez még mindig próbarepülésnek fog számítani, nem szállíthat „nehéz rakományt” – tette hozzá az ESA. Az ESA néhány további tesztet is végrehajt majd az indulás előtt, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a tervezés „hibatűrő”. Közölték: 2024 végére tervezik a második járatot, majd 2025-ben tovább növelik a repülésszámot évi 9-10-re.

A hordozórakétát az ArianeGroup, az Airbus (AIR.PA) és a Safran (SAF.PA) vegyesvállalata fejleszti. Ez azért szükséges, hogy jobban felvegye a versenyt az amerikai SpaceX-szel. Elődje, az Ariane 5 júliusban repült utoljára, és a kisebb Vega C továbbra is földön maradt a tavaly decemberi meghibásodást követően. Ezzel Európa független űrkapcsolat nélkül maradt. Oroszország tavaly blokkolta Szojuz rakétáinak európai használatát, válaszul az Ukrajna ellen hozott nyugati szankciókra. A francia Guyanában található európai űrrepülőtéren a múlt heti teszt során begyújtották a Vulcain 2.1-es hajtóművet, majd hét percig üzemeltették. Ez körülbelül annyi idő, amíg a hordozórakéta eléri a világűr peremét. Aschbacher a múlt hónapban azt mondta, reméli, hogy a hajtóműteszt eredményeitől függően be tudják jelenteni a 2024-ben esedékes első repülést – szögezi a Reuters hírügynökség.

Borítókép forrása: Shutterstock