2024 április 18

Romney Obamára mutogat

Romney, az amerikai Republikánus Párt volt elnökjelöltje a Fox New televíziónak adott interjújában bírálta Obamát, amiért „körberöpköd az országban és a republikánusokat szidja”, ahelyett, hogy az országot kormányozná. Mint mondta, az elnöknek az a szokása, hogy másokat hibáztasson és másokra mutogasson. Ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus képtelen volt megállapodásra jutni.

„Mindez azt eredményezi, hogy a republikánusok elsáncolják magukat, falat húznak fel és visszavágnak” – mondta Romney.

„Az elnöknek lehetősége van arra, hogy vezesse a nemzetet és összehozza a republikánusokat és a demokratákat. Ez egy olyan munka, amit el kell végeznie, és egy olyan munka, amelyet csak az elnök végezhet el” – hangoztatta Romney.

Szavai szerint Washington hagyja, hogy „az aranypillanatot elsodorja a politika”. A volt massachusettsi kormányzó kijelentette, hogy a költségvetés kérdésében elszenvedett fiaskó szemlélése volt számára „a legnehezebb” november óta. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a helyi idő szerint pénteken életbe lépő, 85 milliárd dolláros megszorításban „lehetőséget” kell látni amerikai pénzügyi problémáinak megoldására, amit ő egy „hosszú távú fiskális csomag” közös elfogadásában lát.

A volt elnökjelölt kijelentette, hogy teljes egészében felépült az általa a hullámvasúthoz hasonlított választási kampány után. Felesége, Ann Romney arról beszélt, hogy hirtelen váltás volt a választási vereség után a figyelem középpontjából kikerülni és ismét „senkinek” lenni.

„De a jó hír az, hogy szerencsére szeretjük egymást” – mondta Romney asszony, arra utalva, hogy a fordulat után lelki támaszra találtak egymással a férjével.

Romney először törte meg hallgatását a novemberben elszenvedett választási veresége után. Az interjút teljes terjedelmében vasárnap sugározza majd a Fox News.