2024 április 18

Samsung – Mivel magyarázható a 35 százalékkal gyengülő működési eredmény?

A Samsung Electronics Co Ltd (005930.KS) a negyedik negyedévi működési eredményének 35%-os csökkenéséről számolt be. Ez sokkal rosszabb, mint amire az elemzők számítottak. A gyenge fogyasztói kereslet számos üzletágukban továbbra is fennállt, még a memóriachipek árának javulása ellenére is.

A világ legnagyobb memóriachip-, okostelefon- és TV-gyártó előzetes eredményei szerint az októbertől-decemberig tartó időszakban az üzemeltetési nyereség 2,8 trillió Dél-koreai vonra (2,13 milliárd dollár) esett az egy évvel korábbi 4,31 trillió vonról. Az elemzők szerint a Samsung a chipgyártásból, mobilprocesszorokból, televízióból és háztartási készülékekből származó alacsony nyereség miatt maradhatott el a várt eredményektől.

Versenytársuk, az LG Electronics (066570.KS) bejelentette, hogy a negyedik negyedévben az üzemeltetési nyereségük 313 milliárd vonra tehető. Az eredmény jóval az előrejelzések alá esik. A gyenge eredmény a televízió- és háztartási készülékpiacokon fokozódó verseny és a fogyasztói kereslet fellendítésére irányuló marketingtevékenység növekvő költségei miatt van, amit ráadásul a magas infláció is sújtott. „A javulás kizárólag a memóriachipek területén volt észlelhető. A kínai PC- és mobilgyártók a negyedik negyedévben újra elkezdték feltölteni a memóriachip készleteiket, miután nagyon hosszú ideig használták azokat” – mondta Lee Min-hee, a BNK Investment & Securities elemzője.

„A fogyasztói kereslet még mindig nem nagyszerű. Amennyiben nem csökkennek a kamatlábak nem valószínű, hogy sokat fog javulni a közeljövőben.” Az elemzők szerint a Samsung mobil üzletágának ké hajtogatható modelljeinek szállításai körülbelül 1 millió egységgel csökkentek az előző negyedévhez képest. Ez óriási bevételcsökkenést eredményezett. A Samsung Electronics részvényei 2,4%-kal zártak alacsonyabban a szélesebb piachoz képest, amely 0,3%-os csökkenést mutatott – szögezi a Reuters hírügynökség.

Borítókép: Shutterstock