2024 március 28

Sanghaj lassan növekszik

A hivatal szerint az ország 31 közigazgatási területéből 21-ben lassult a gazdaság növekedési üteme az előző negyedév teljesítményéhez képest. Mindössze 15 olyan tartomány vagy tartományi jogú város akadt, mely az éves célként kitűzött értéket elérte vagy afelett teljesített az év első három hónapja során – derül ki a statisztikákból.

Leggyorsabban a dél-kínai Jünnan és Kujcsou gazdasága bővült, ezek 12,6 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést tudtak felmutatni. A lista végén kullogók közt a korábbi évek elsői, jellemzően az ország keleti felének térségei, így például Csöcsiang tartomány található, a leggyengébb növekedést a szintén kelet-kínai Sanghaj városa produkálta. Csöcsiang 8,3 százalékos, Sanghaj pedig mindössze 7,8 százalékos növekedést tudott felmutatni az első negyedévben, utóbbi GDP-je 726 milliárd jüant (26,9 ezer milliárd forint) tett ki. A főváros sem teljesített sokkal jobban, mindössze egy hellyel előzi meg Sanghaj városát, Peking gazdasága 7,9 százalékkal növekedett az első negyedévben, GDP-je 410 milliárd jüant (15,2 ezer milliárd forint) tesz ki.

Az ország egyes régiói közt továbbra is óriási különbségek mutatkoznak, s ez a statisztikákból jól kiolvasható. Jelenleg három tartomány – Kuangtung, Csiangszu és Santung – GDP-je is meghaladja az ezer milliárd jüant (37 ezer milliárd forint), miközben a GDP alapján összeállított lista legvégén lévő Csinghaj és Ninghszia tartományok bruttó hazai terméke ennek töredékét, 36 milliárdot (1,3 ezer milliárd forint) és 42 milliárdot (1,5 ezer milliárd forint) tesz ki.