2024 március 28

Bezzeg Spanyolországban lassult az infláció

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen közölttel összhangban 3,2 százalékra csökkent novemberben az októberi 3,5 százalékot követően – közölte a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística – INE).

Az infláció mérséklődéséhez novemberben egyebek mellett az is hozzájárult, hogy az élelmiszerek és alkoholmentes italok lassuló ütemben drágultak éves összevetésben. Egy hónap alatt 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak novemberben a 0,3 százalékos októberi növekedés után. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított éves maginfláció 4,5 százalékra, 2022 áprilisa óta a legalacsonyabbra mérséklődött novemberben az októberi 5,2 százalékról. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme 3,3 százalékra lassult az októberi 3,5 százalék után. Havi szinten pedig 0,5 százalékkal csökkent az előző havi 0,3 százalékos növekedést követően – ismertette a távirati iroda.

Borítókép: Shutterstock