2024 április 19

Stabilitás: 866,8 milliárd forint vagyon

Kifejtette: a vagyongyarapodást ráadásul úgy érték el a pénztárak, hogy az összesített taglétszám az idei első negyedév végén 1,134 millió volt, ami mintegy 18 ezer fős csökkenés a 2012 első negyedév végén mért létszámhoz képest. Elmondta: az egy pénztártagra jutó átlagos vagyon növekedése is igazolja a pénztárak kiváló teljesítményét, 660,6 ezer forintról 764,3 ezer forintra nőtt, ami 16 százalékos emelkedésnek felel meg egy év alatt – ismertette a pénztárak adatait Lehoczky László. Az önkéntes pénztárak jó teljesítményét mutatja a tavalyi első negyedévhez képest általuk elért összesen 23 milliárd forintos hozam, amit a pénztári vagyonhoz viszonyítva 2,7 százalékosra lehet becsülni. A jó hozamok is hozzájárultak ahhoz, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatások, a 10 éves várakozási időt követő kifizetések közel 45 százalékkal 19 milliárd forintra estek. Az önkéntes pénztárak emellett 70 százalékkal mérsékelték a veszteségüket, ami figyelemre méltó eredmény – tette hozzá az elnök.

Lehoczky László az első negyedév értékelésekor kiemelte: a tagdíjbevételek 2012. első negyedévéhez képest 1 százalékkal növekedtek, ezen belül a munkáltatói támogatás viszont 13 százalékkal csökkent. Kedvező, hogy az egyéni befizetések összege 15 százalékkal emelkedett, és már jelentősen meghaladta a munkáltatói támogatásokét. Kifejtette: a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak is kiváló negyedévet zártak, a szervezethez tartozó egészségkasszák vagyona 2012 első negyedévéhez képest 4,8 százalékkal 42 milliárd forintra emelkedett. Az összesített taglétszám 2 százalékkal nőtt, így 2013 március végén 731 ezren tartoztak a Stabilitással kapcsolatban álló egészségpénztárakhoz.

A pénztárszövetség elnöke elmondta:  az idei első negyedévben. A visszaesésre számítani lehetett, mert a múlt évben a korábbi évekkel összevetve többen léptek be a pénztárakba. Lehoczky László kiemelte: a bázis időszakhoz képest az egyéni befizetések jelentős mértékben, 19 százalékkal nőttek. Az egészségkasszák az első negyedévben 10,4 milliárd forintot költöttek a tagok által igénybe vett különböző szolgáltatások finanszírozására, szemben a 2012 első három hónapjában elkönyvelt 9,8 milliárd forintos kiadással.

Az egészségpénztárak népszerűek, míg tavaly ebből az összegből az első három hónapban 1,82 millió szolgáltatást finanszíroztak az egészségkasszák, az idei év első negyedévében 2,07 millió alkalommal fedezték az adott szolgáltatás díját. A szövetséghez tartozó magánnyugdíjpénztárak összvagyona az első negyedév végén 183 milliárd forintot tett ki, miközben a taglétszám közel 68 ezer fő volt. A magánnyugdíjpénztáraknál az egy főre vetített vagyon 13 százalékkal 2,7 millió forintra emelkedett az előző negyedévi 2,37 millióról.