2024 március 29

Startup főváros lehetne Budapest

Csökken a félelem

A Collegium Hungaricum Berlin (CHB) konferenciáján a berlini amerikai nagykövetség munkatársa – aki korábban a technológiai szektorban számos tőkebefektetést, vállalat-összeolvadást és tőzsdei részvénykibocsátást irányított befektetési bankárként – kiemelte, hogy a startup cégek ágazatában mindennapos jelenség a bukás, a siker viszont ritka.

felho-alapu-szolgaltatás sap gazdasagtv 140717Elmondta, a befektetők által felfedezett, tőkével támogatott startup vállalkozások nagyjából kétharmada tönkremegy, miközben a félelem a kudarctól, Amerikával ellentétben, nagyon jellemző volt Európára, ami sokáig hátráltatta az ötletek, üzleti modellek kibontakozását. Az utóbbi időszakban viszont javulás figyelhető meg, „a félelem csökken, az optimizmus erősödik” – mondta Erik Magdanz.

Az első milliókat nehéz megszerezni

Szerinte a startup színtér szerkezete is kedvező Európában. Budapesten, Berlinben, és egy sor további városban alakultak ki centrumok, ami a Szilícium-völgyre koncentrálódó, egyközpontú amerikai felépítménnyel szemben jobban ösztönzi a fejlődést – tette hozzá. Kifejtette, ugyanakkor egyelőre nem eléggé törekvőek, elszántak és „a szó pozitív értelmében mohók” a startup cégeket építő európai vállalkozók, és a finanszírozási feltételeket is javítani kell. Különösen a kezdeti, „agresszív növekedési” szakasz finanszírozáshoz kell több segítség, mert az induló cégek nehezen szerzik meg az első, általában 1-5 millió euró közötti nagyságú tőkeinjekciót – mondta a szakértő.

Virtuális híd

A CHB a szerdán kezdődött budapesti Smartmobile (SM2015) című rendezvénnyel párhuzamosan szervezett kísérleti konferenciát, amelynek célja a berlini és budapesti startup színtér közti „virtuális híd” megteremtése a kiemelt előadások internetes közvetítésével. A résztvevők az egyik leghíresebb magyar startup, a ustream közreműködésével a helyszínen és Budapesten tartott előadásokat hallgathattak meg.

Bemutatkozott mások mellett az Európai Unió budapesti székhelyű innovációs ügynöksége, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) körül szerveződött EIT ICT Labs, az információs és kommunikációs technológiával foglalkozó vállalkozók új európai nemzedékének kinevelésén dolgozó közösség, amelyet egyetemek, kutatóintézetek és cégek alkotnak.