2024 április 16

Stresszel jár a sok Facebook-ismerős

A skóciai Edinburghi Egyetem üzleti tanszékén dolgozó szakemberek tanulmánya szerint minél több baráti csoportja van egy felhasználónak, annál inkább növekszik annak a lehetősége, hogy online viselkedésével megbotránkoztat egyeseket. Az eredmények alapján leginkább a szülők vagy a főnökök ismerősnek jelölésével erősödik a szorongás mértéke.

A szakemberek szerint a stressz döntően abból fakad, hogy a felhasználók olyan arcukat mutatják a portálon, amely elfogadhatatlannak bizonyulhat néhány ismerősük számára – például szitkozódnak, nemtörődömséget mutatnak a bejegyzéseikben, isznak vagy dohányoznak a képeiken. Az idősebb ismerősök megjelenésével csak erősödik a stressz, mivel az ő elvárásaik jelentősen különbözhetnek a fiatalabb barátok értékrendszerétől.

A felmérés több mint 300 Facebook-felhasználó bevonásával készült, akiknek átlagéletkora 21 év volt. Az eredmények alapján a felhasználók átlagosan hét különböző közösségi körből gyűjtik be az ismerőseiket, leggyakrabban a barátok közül – közölte a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A felhasználók mindössze egyharmada használja azt a Facebook-beállítást, amely révén szűrni lehet, hogy kik láthatják az illető bejegyzéseit és fotóit. „A Facebook egykoron hatalmas buli hely volt, ahol szabadon lehetett táncolni, inni, flörtölni a barátokkal – magyarázta Ben Marder, a tanulmány szerzője. – Amióta azonban Anyu, Apu és a Főnök is megjelentek a táncparketten, az egész sokkal inkább stresszes eseménnyé változott, tele szociális öngyilkosságot jelentő taposóaknákkal.”

Éppen ezért az emberek megpróbálják önmaguk „semlegesebb” verzióját mutatni a Facebookon, hogy eleget tegyenek valamennyi ismerősük elvárásainak, hiszen aggódnak amiatt, hogy egyesek netán rossz véleménnyel lesznek róluk – fejtette ki a szakember.