2024 március 28

Svédország számára is láthatóbb az alagút vége

A svéd gazdaság az eddig vártnál lényegesen gyorsabb ütemben nő majd, a becsültnél könnyebben dolgozza le a koronavírus-járvány miatti tavalyi visszaesést.

A svéd kormány szerdán azt közölte, hogy legújabb számításai szerint az idén 4,7 százalékkal nő az ország hazai összterméke (GDP) az áprilisban várt 3,2 százalék helyett. Magdalena Andersson pénzügyminiszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kilátásokat ronthatja a jelenlegi belpolitikai bizonytalanság. A pénzügyminiszter arra célzott, hogy Stefan Löfven svéd miniszterelnöktől hétfőn megvonta a bizalmat a parlament. A miniszterelnöknek egy hete van arra, hogy lemondjon, vagy új választásokat kezdeményezzen.

Az idei gyors növekedés miatt a kormány 3,8 százalékról 2,9 százalékra mérsékelte a GDP jövő évi bővülésével kapcsolatos várakozását. A svéd gazdaság teljesítménye tavaly 2,8 százalékkal zsugorodott.

Ugyancsak szerdán az ország vezető gazdaságkutató intézete, a NIER azt közölte, hogy az idei évre 4,4 százalékos gazdasági növekedést vár.

A kormány azzal számol továbbá, hogy az idei 8,7 százalékos munkanélküliség jövőre 7,9 százalékra mérséklődik. Az export esetében 8,9 százalékos növekedést várnak erre az évre, ám hozzáteszik, hogy az ellátási láncokban globálisan is jelentkező fennakadások lassíthatják a kereskedelmet világszinten, ami végeredményben befolyásolhatja a svéd kivitelt is.