2024 április 18

Szanálási Alap vagyona szépen gyarapodott

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint a Szanálási Alap 2018-as teljes éves bevétele 13,2 milliárd forint volt. Ebből a tagintézetek díjbefizetései 10,5 milliárd forintot tettek ki, a pénzügyi műveletek bevétele (amely tartalmazza a befektetések hozamának könyv szerinti értékét, a kölcsön kamatait, valamint az árfolyamnyereséget) 2,4 milliárd forint volt. A 2014-ben létrehozott alap fedezettségi mutatója 2018. év végén 0,34 százalék volt, a 2024. év végéig elérendő célszint 1 százalék. Ez a tagintézmények kártalanítási összeghatárt nem meghaladó betétrészeinek aggregát összege és az alap vagyonának aránya. Az alap tagintézeteinek száma 2018 év végén 61 volt (26 bank, 10 szakosított hitelintézet, 13 szövetkezeti formában működő hitelintézet és 12 befektetési vállalkozás), 1-gyel kevesebb, mint 2017. végén.

A közleményben kiemelik: az alap 2018-as pénzügyi évének legfontosabb mozzanata volt, hogy teljes mértékben előtörlesztette 60,5 milliárd forintos hitelállományát. A kölcsön a 2014-ben szanálás alá került MKB Bank Zrt. egyes vagyonelemeinek megvásárlását finanszírozta azáltal, hogy a kölcsön összegét az alap a leányvállalataként alapított MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. részére nyújtott kölcsönként adta tovább a szanálás alá került hitelintézet vagyonelemeinek megvásárlása céljából 2015-ben. 2018. végén az alap likvid vagyona 35,6 milliárd forint volt. Értékpapírvagyonának könyv szerinti értéke 26,8 milliárd forint, a portfólióban 95,78 százalék államkötvény, 4,22 százalék diszkontkincstárjegy volt. Az Alap 2018. végén 8,8 milliárd forintot tartott bankbetétben.

A Szanálási Alap a szanálási feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank szanálási eljárásaihoz közvetlenül kapcsolódó finanszírozási igények fedezésére szolgáló kollektív pénzalap. Az alap célja, hogy a pénzügyi szektorban keletkező problémák kezeléséhez szükséges finanszírozási igényeket állami erőforrások bevonása nélkül lehessen kielégíteni.