2024 április 19

Százhalombatta védi az új beruházást

2017-ben indulhat az üzem

A Homatech közölte, hogy a januárban induló, s a tervek szerint 18 hónapig tartó kivitelezési időszakot követően várhatóan 2017 májusában kezdheti meg működését az egyedülálló technológiára épülő mintaüzem, az ipari termelés féléves próbaidő után, 2017 második felében kezdődhet. A létesítményt a jelenleg a Dunamenti Erőmű Zrt. tulajdonában lévő 4,1 hektáros területen építik fel – tették hozzá.

A cég tájékoztatása szerint a körülbelül 50 főt foglalkoztató üzem a saját energiaellátását biztosító gáz mellett például zöldáram termelésére is használható szénhidrogén folyadékot, kokszot, valamint acélt állít majd elő további ipari felhasználásra. A társaság az illetékes szerveknél kezdeményezte, hogy a beruházás kiemelt jelentőségű státuszt kapjon (az ehhez szükséges kérelmet októberben beadták) a gyorsabb engedélyeztetési eljárás miatt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A Homatech kitért arra is, hogy a gumihulladék környezetbarát – a német hatóságok által már fenntartható technológiának elismert – feldolgozásának módját egy felvidéki magyar feltaláló szabadalmaztatta. A találmány licenszének magyarországi felhasználását követően megnyílhat az út annak nemzetközi értékesítése, globális használata előtt, a korábbi kevéssé környezetbarát technológiák kiváltására.

A Homatech Recycling Zrt. a beruházás értékére vonatkozó kérdésre az MTI-vel közölte: annak értéke több tíz millió euró, pályázati forrás nincs a projektben. Ezt részben banki hitelből finanszírozza a társaság, a fennmaradó összeg önerő, amelyet a tulajdonosok fektetnek a projektbe – írták.

Jól jön a városnak

A tervezett projekttel kapcsolatban Dobos Ágnes, Százhalombatta önkormányzatának szóvivője elmondta, hogy a város polgármestere és alpolgármestere két hete fogadta a Dunamenti Erőmű vezérigazgatóját és a Homatech Recycling Zrt. két vezetőjét. A találkozón a vezetők tájékoztatást adtak a tervezett beruházásról, illetve a környezetbarát technológiáról.

A tájékoztatás alapján a városvezetés támogatja a hulladékfeldolgozó megépítését, mert az számos előnyt és lehetőséget jelent a település számára. Iparűzési- és építményadó többletet eredményez, 50 új munkahelyet teremt, referenciaüzem mivolta miatt pedig az idegenforgalom növekedésére, valamint az önkormányzati szálloda vendégforgalmának emelkedésére is számíthat a város. További pozitívumnak tartják a helyi vállalkozások beszállítóként történő közreműködését is – tette hozzá a szóvivő.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy Százhalombattán építene hulladékfeldolgozót az októberben alapított Homatech Zrt., amely Csányi Sándor OTP-elnökhöz köthető. A projekt egy 27 hektáros terület adásvétele miatt érdemelte ki a vállalat a kormány kitüntető figyelmét.