2024 március 29

SZÉP kártya: 20 milliárdot költöttünk a nyáron

Két százalékos emelkedés tavalyhoz képest

Idén nyáron közel két százalékkal több juttatást használt fel az OTP SZÉP kártya 780 000 birtokosa a tavalyi év azonos időszakához képest. Költés szempontjából a legnépszerűbb régiónak most is a Budapesti számított, amit a Balatoni régió követett.

gerbeaud utca emberek TFA tavalyi költésekkel összehasonlítva a legfontosabb változás, hogy idén a kártyabirtokosok Budapesten mintegy 126 millió forinttal több juttatást használtak fel, ami feltehetően az idén tapasztalható rossz időnek volt köszönhető.

Kiemelkedő május

A nyári adatok mellett figyelemre méltóak a májusi számok is. Ebből ugyanis látszik, hogy sokan, egyre tudatosabban használják juttatásaikat. A www.otpszepkartya.hu-n elérhető előlegfizetési funkciónak is köszönhetően, idén májusban 30%-al több juttatást használtak fel a kártyabirtokosok. Ezt a kiemelkedő értéket egyfelől a lejáró egyenlegek, másfelől az a jelenség okozta, hogy sokan már májusban lefoglalták és kifizették a nyaralásukat.

Kovács Antal az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a nyári szezon kapcsán elmondta: „Az OTP SZÉP kártyákról az utóbbi három nyári szezon alatt több mint 55 milliárd forint áramlott a gazdaságba. Ez azt jelenti, hogy a kártyabirtokosaink ezekben az időszakokban napi szinten mintegy 220 millió forintnyi elektronikus utalványt használnak fel. Úgy véljük, hogy mára megkérdőjelezhetetlen, hogy ez a juttatási forma a magyar munkavállalók üdülésének egyik fontos támogató eszköze lett.”

Nemcsak a turizmusnak használ

A nyári szezon és a pihenés fontossága kapcsán kiemelte, hogy a SZÉP kártya nemcsak a gazdaságra van pozitív hatással: „Az OTP SZÉP kártya egy olyan juttatási forma, ami amellett, hogy növeli a vendéglátás és turizmus bevételeit, a munkavállalóknak is rendkívül kedvező, hiszen elősegíti a pihenést és kikapcsolódást. Büszkék vagyunk rá, hogy immáron közel 15 000 munkáltatói partnerünk mintegy 780 000 munkavállalója részesül ebben a juttatásban. A tény, hogy a feltöltések összege mára megközelíti a 150 milliárd forintot, azt mutatja, hogy a hazai dolgozók megszokták és megszerették ezt a cafeteria elemet.”

Az OTP Bank arra számít, hogy idén is sikerül teljesíteni az év elején kitűzött célját és megtartja 75 százalékos piaci részesedését a SZÉP kártyák terén.