2024 március 29

Szerkezetátalakítás előtt áll Kína

A jelentés szerint a hosszú távú célként kitűzött gazdasági szerkezetátalakítás sikeréhez nem fér kétség. A folyamatot a következő években a központi politikák mellett a nagyarányú városiasodás is segíti majd. Egy korábbi tanulmányában az intézet kiemeli: az elmúlt évtizedekben kezdődött trend folytatódásaként 2022-ig várhatóan újabb 400 millió vidéki kínai válik majd városlakóvá, jelentősen fellendítve a belső fogyasztást. Ennek is köszönhetően a következő tíz évben is stabil, átlagosan 7-8 százalékos éves gazdasági növekedés várható – áll a jelentésben.

A befektetési ráta Kínában továbbra is 40 százalék feletti, szemben a 22 százalék körüli globális átlaggal, a fogyasztási kiadások a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 55 százalékát teszik ki. A lakossági fogyasztás tavaly 16 ezer milliárd jüan (560 ezer milliárd forint) volt, ez 2016-ra 30 ezer milliárd jüanra, 2022-re pedig 50 ezer milliárd jüanra nő a Reform és Fejlődés kutatóintézet szerint. Tíz éven belül a lakossági fogyasztás a GDP 50, a teljes fogyasztási kiadások pedig 60 százalékát teszik majd ki.

A kutatók szerint a befektetések irányán is változtatni szükséges, azoknak a közszolgáltatások, így az oktatás, az egészségügy és a közbiztonság szektoraiba kellene fokozottabban áramlaniuk.

Az idei évet korábban Csang Jan-seng, a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság akadémiai tanácsának főtitkára fordulópontnak nevezte Kína történelmében, dönteni szükséges ugyanis az ország korábbit felváltó, konkrét hosszú távú fejlesztési stratégiájáról. A kínai gazdaság előtt számos kihívás tornyosul, így például az eddig a fejlődés motorját jelentő kelet-kínai tartományok lassuló növekedése, de gondot okoz a visszaeső export, az egyes szektorokban jellemző túlkapacitás, a pénzügyi rendszer viszonylagos fejletlensége és a társadalom elöregedése is. A gazdasági szerkezetátalakításhoz számos reform szükséges, így szükség van a tudásalapú társadalom felé való elmozdulásra, a strukturális reformok mélyítésére, a pénzügyi rendszer átalakítására, valamint a humántőkébe való fokozott beruházásra is, de ugyanígy, a regionális és nemzetközi együttműködés fokozásán is dolgoznia kell Kínának – írták október végi tanulmányukban az Ázsiai Fejlesztési Bank és a Pekingi Egyetem kutatói.

A gazdasági szerkezetátalakítás a jelenlegi (2011-2015) ötéves terv idején is kiemelt szerepet kap, a reformok levezénylése ugyanakkor a Kínai Kommunista Párt csütörtökön kezdődött XVIII. kongresszusán megválasztott új vezetők feladata lesz.