2024 április 19

Szoftverfejlesztő céggel bővült a Gloster csoport

..A Gloster eddigi legnagyobb akvizícióját zárva szerzett 94 százalékos tulajdonrészt a nemzetközi ügyfélkörrel és szilícium-völgyi képviselettel rendelkező P92 IT Solutions Kft.-ben. Ezt közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt.

A felek a megállapodást pénteken aláírták, ezzel a Gloster csoport árbevétele harmadával, létszáma pedig több mint másfélszeresére emelkedik. A Londonban is aktív, 120 fős nemzetközi szoftverfejlesztő IT cég angol és amerikai leányvállalatával együtt került a Gloster tulajdonába. A 30 éves P92 több mint 100 vállalatot számláló, stabil bevételt biztosító ügyfélkörébe olyan globális óriáscégek tartoznak, mint a Sony Music, a Blackhawk Network, valamint németországi középvállalatok, így a Valuenet is . A világpiacra szolgáltató fejlesztőcég a legmodernebb üzleti applikációk fejlesztésével alapozta meg sikereit. Olyan iparágakban, mint a média, a telekommunikáció, a pénzügyi szolgáltatások vagy az autóipar.

A cég Budapest mellett Londonban és Palo Altoban is rendelkezik székhellyel, professzionális szolgáltatásaival jelen van az Egyesült Királyságban, Németországban, illetve az Egyesült Államokban is. Azt írták, hogy ez a tizedik akvizíció szorosan illeszkedik a Gloster csoport 2025-ös növekedési stratégiájába. Az organikus növekedés mellett szoftverfejlesztő és felhős cégek felvásárlásával 2021-es számait készül megnégyszerezni. A P92 a nemzetközi működésbe szorosan beágyazott, globális vállalati ügyfélkörrel rendelkező társaság, amely rendkívül magasan képzett fejlesztői csapattal rendelkezik. A felvásárlással a Gloster csoport létszáma a jelenlegi 208 főről 340 főre emelkedik, a csoport bevételeinek exportaránya pedig várhatóan 85 százalékkal növekszik, a teljes árbevételhez képest eddigi 37 százalékról 44 százalékra bővül – ismertette a távirati iroda.

A Gloster cégcsoport 2022-es auditált árbevétele 6,439 milliárd forint, EBITDA-ja 940 millió forint, adózott eredménye 414 millió forint volt. A társaság részvényeit 2020 júniusa óta a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriájában jegyzik. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyam 1315, a legalacsonyabb 930 forint volt.