2024 március 29

Szombat éjfélig mondhatók fel a régi kgfb szerződések

A felmondásnak – írásban – december 1. éjfélig kell megérkeznie a biztosítóhoz. Aki lekési a felmondást, az idei biztosítójánál marad jövőre is. Akik internetes alkusszal intézik a felmondást és az újrakötést, azoktól az alkuszok többsége pénteken estig-éjfélig elfogadja a megbízást. A kotelezo.hu alkusz úgy kalkulál, hogy 100 ezer autós az idén is az utolsó pillanatra hagyja a felmondást. Ugyanez a portál tapasztalta azt, hogy a kgfb mellé kötött casco- vagy azzal együtt kötött lakásbiztosítás jóval olcsóbb, mint az egyedi szerződés.

A netrisk.hu arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy legtöbb biztosító nem díjazza a hűséget, így azzal is spórolni lehet, ha valaki felmondja a kgfb szerződését, majd ugyanannál a biztosítónál köti újra. A Groupama Garancia Biztosító a GfK Hungária piackutatóval térképeztette fel a kgfb-váltással kapcsolatos szokásokat. A felmérés szerint akik az elmúlt egy évben nem váltottak biztosítót, 53 százalékban azért nem tették, mert elégedettek voltak biztosítójuk szolgáltatásával. Akik a váltás mellett döntöttek, 89 százalékban az árat nevezték meg fő motivációs tényezőként.