2024 március 29

Szponzort váltott az Arsenal

arsenal_puma_szponzorMindkét fél komoly perspektívát lát az együttműködésben, feltett szándékuk, hogy további új- és innovatív megoldásokat vezessenek be a sportruházatok piacára. A két cég egyaránt azon fog dolgozni, hogy a futball piacon meghatározó szerepet kapjon a Puma értékesítési hálózata, ezért komolyan integrált marketing tevékenységet végeznek.

Nem véletlen, hogy a PUMA a harmadik legnagyobb futball márkaként definiálja magát. A tavalyi évben szorosabbra fűzte viszonyát az Olasz Futball Szövetséggel (FIGC), és a közelmúltban olyan hírességekkel bővítette játékosainak névsorát, mint Sergio Agüero, Cesc Fàbregas, Mario Balotelli, Radamel Falcao, Olivier Giroud, vagy Yaya Touré.

Bjoern Gulden, a PUMA vezérigazgatója elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy a futball világ egyik legmeghatározóbb csapatával szerződhettünk. Az Arsenallal való együttműködésünk hosszú távra szól és stratégiai fontosságú a PUMA életében. A kereskedelmi lehetőségeken túl, mindkettőnk számára fontos, hogy egy jól körülhatárolt, egyértelmű marketing rendszert alakítsunk ki. Ezzel a szerződéssel végre bebizonyíthatjuk, hogy a PUMA megállja a helyét a nemzetközi futball színtéren is.”

Ivan Gazidis, az Arsenal vezérigazgatója hozzátette: „Rendkívül izgatottak vagyunk az új szerződés miatt! A PUMA komoly hagyományokat őriz a foci világában, számtalan újítás és fejlesztés úttörői voltak. Nagyszerű lehetőség ez számunkra, hogy mind a pályán, mind a pályán kívül megerősítsük pozíciónkat.”