2024 március 28

Tárgyalások a Mátrai Erőmű Zrt.adásvételéről

A tájékoztatás szerint a szándéknyilatkozat egyik fél számára sem jelent szerződéskötési kötelezettséget vagy bármilyen más kötelező erejű kötelezettségvállalást. A részt vevő felek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a tárgyalások a lehető legrövidebb ésszerű határidőn belül sikerrel záruljanak – közölte az Opus. Az Opus Global Nyrt. tavaly májusban jelentette be, hogy az Opus-csoport kizárólagos irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött. A vállalatcsoport a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hozzájárulását követően 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi (72,66 százalékos) részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mátrai Erőmű Zrt. tavalyi, adózás előtti eredménye 795 millió forint volt, az egy évvel korábbi, több mint 9 milliárdos veszteség után. Az üzemi tevékenység vesztesége 4,3 milliárd forintra csökkent a 2017-es 10 milliárdot meghaladó veszteséget követően. Az értékesítés nettó árbevétele 73,6 milliárd forintot tett ki, egy év alatt 9,3 milliárd forinttal csökkent. A cég a szabad eredménytartalék terhére 11 milliárd 200 millió forint osztalékot fizetett a tulajdonosoknak.