2024 március 28

Terrorizmus elleni központot hoz létre Macron

Így fog működni

A mintegy húsz főből, elsősorban elemzőkből és szakértőkből álló új szervezet elsősorban a titkosszolgálatok stratégiai irányításáért lesz felelős a jobb együttműködés érdekében, de operációs igazgatást semmi estre sem fog végezni – jelezte az Elysée-palota.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

A terrorelhárítási központ fog ezentúl javaslatokat tenni az államfőnek a titkosszolgálatok működésének összehangolására, és minden héten jelentést tesz a védelmi tanács ülésén, ahol a vezérkar, a titkosszolgálatok és a politikai vezetés a terrorizmus elleni küzdelem stratégiáját határozza meg.

Nagy reményű ígéret

Ennek az úgynevezett task force-nak a felállítása Emmanuel Macron elnökválasztási kampányának egyik legfőbb ígérete volt. A szervezet a már létező Hírszerzési Nemzeti Koordináció keretében fog működni, mindkét csoport igazgatója Pierre Bousquet de Florian, a belső elhárítás korábbi vezetője lesz.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A mintegy 11 ezer főt foglalkoztató francia titkosszolgálatok négy nagy szervezetbe tömörülnek, amelyek közül egy a belügyminisztérium, három pedig a védelmi tárca irányítása alá tartozik, de egységes terrorelhárítási központ nem létezik.

Hatékonyabb információáramlás

Az új egység létrehozásával a négy egység közötti jobb információáramlás az alapvető cél a terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem, és annak érdekében, hogy a köztársasági elnök folyamatos, naponta többszöri tájékoztatást kapjon, de új döntéshozói szervezet nem jön létre.

Az elmúlt két évben 239-en vesztették életüket terrortámadásokban Franciaországban, a merényletek többségét az Iszlám állam dzsihadista szervezet vállalata magára, amely ellen az Irakban és Szíriában fellépő nemzetközi koalícióban a francia haderő is részt vesz.

Franciaországban a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat óta rendkívüli állapot van érvényben, s legmagasabb fokozatú a terrorkészültség: a mintegy 100 ezer rendőr és csendőrt 7 ezer katona is segíti a közintézmények, a kiemelt vallási és kulturális létesítmények, pályaudvarok, repülőterek, turista látványosságok és nagyobb események biztosításában.