2024 április 19

Terv szerint halad a Wallis autós cégeinek tőzsdére lépése

A tájékoztatás szerint a tranzakcióval a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzett Altera alaptőkéje közel a tízszeresére, 3,4 milliárd forintra emelkedik, kapitalizációja az elmúlt 180 napos, 777 forintos átlag részvényárfolyamával számolva 26 milliárd forint lesz. Prutkay Zoltán, az Altera Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben ismertette, hogy a vállalat tulajdonába kerül a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző. A négy cég tavalyi árbevétele 66,3 milliárd forintot, adózott eredménye 1,8 milliárd forintot tett ki. Az elnök-vezérigazgató közölte: az Altera átalakulásához kapcsolódó jogi, pénzügyi és egyéb folyamatok lezárását követően, az apport keretében kibocsátott új részvények az idei utolsó negyedévben jelenhetnek meg a Budapesti Értéktőzsdén. A folyamatot közgyűlés zárhatja még az idei évben, így a Wallis autós cégeinek 2018-as számait már a tőzsdei cég fogja közzétenni. Céljuk, hogy a részvények bekerüljenek a tőzsde prémium kategóriájába, a BUX, valamint a CECE indexekbe – tette hozzá. Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a csoportnak jelentős tapasztalatai voltak a magyar tőkepiacon, hiszen a többségi tulajdonában lévő energetikai szolgáltató és kereskedő Alteo Nyrt. részvényei 2010 óta vannak jelen a magyar tőzsdén, a csoporthoz tartozó Wing Zrt. ingatlanfejlesztő és befektető cég pedig az egyik legnagyobb kötvénykibocsátó a BÉT-en.