2024 március 28

Tévhit a minimum 200 ezres jövedelem a babaváró hitelhez

A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy a bankok legalább havi nettó 200 000 forintos jövedelmet várnak majd el azoktól a házaspároktól, akik igényelni szeretnék a legmagasabb hitelösszegű, 10 millió forintos babaváró hitelt. A korábbi elemzések azt feltételezték, hogy a bankok az elvárt jövedelmet a kamatozó időszak alatti törlesztőrészlet alapján fogják meghatározni. A Bank360 ugyanakkor megkérdezte a bankokat és a válaszok alapján látszik: van olyan pénzintézet, ahol “jóindulatúbb” lesz a hitelbírálat, mert a babaváró hitel kamatmentes törlesztőrészletéhez képest vizsgálják majd a jövedelmet. 

A szakportál kalkulációi szerint így akár 91 668 forintos havi nettó is elég lehet a 10 millió forint sikeres igényléséhez, amennyiben a bankok a törvényi 50 százalékos maximum jövedelem-terhelhetőséget alkalmazzák.

A Bank360 megkeresésére például a Sberbank megerősítette, hogy a kamatmentes törlesztőrészlettel számol és 50 százalékos jövedelem-terhelhetőséggel számol, ugyanakkor – szintén a Bank360 korábbi információi alapján – a minimum elvárt jövedelem a banknál a minimálbér lesz, amely 99 085 forint jelenleg.  

Ez tehát azt jelenti, hogy biztosan lesz olyan pénzintézet, ahol a 10 millió forintos babaváró hitel 20 éves futamidőre már havi nettó 99 085 forintos jövedelemmel elérhető.

 A Bank360 magyarázatában kifejti: a bankok a saját belső szabályzatuk alapján határozhatják meg, hogy milyen törlesztőrészlettel és milyen jövedelem-terhelhetőséggel számolnak az elbírálásnál. A jogszabály kizárólag a maximum terhelhetőséget határozza meg, amely a fix kamatozású (legalább 10 éves kamatperiódusú) kölcsönök esetén 50 százalék lehet. 

Hatalmas különbség viszont a bankok között, hogy a babaváró hitel melyik (piaci kamatozású vagy kamatmentes) törlesztőrészletéhez képest vizsgálja majd ezt a jövedelmi terhelhetőséget. A korábban megjelent információk alapján a pénzintézetek a legrosszabb forgatókönyvvel számolnak majd a hitelbírálat során, tehát azzal, hogy nem születik gyerek 5 éven belül és a törlesztőrészlet több mint 73 000 forint lesz, amennyiben 10 millió forintot igényelnénk.

Ez azonban nem általános és van olyan pénzintézet, amely kevésbé konzervatív és kedvezőbb forgatókönyv alapján számol, ami azt jelenti, hogy a kamatmentes hitel törlesztőrészletéhez képest állapítja meg a szükséges jövedelmet – tudta meg a Bank360 a bankoktól. 

A Bank360.hu babaváró hitel kalkulátorával számolva a kamatmentes hitel törlesztőrészlete csak 45 834 forint, azaz majdnem 30 000 forinttal alacsonyabb a piaci kamatozással számolt forgatókönyvhöz képest. A fentiek alapján tehát azon bankoknál, amelyek a kamatmentes törlesztőrészletet veszik figyelembe a jövedelem-terhelhetőség vizsgálatánál, ott:

  • 91 000 forint és 153 000 forint között alakulhat az elvárt jövedelem
  • a kamattal terhelt törlesztőrészlet esetében pedig 148 000 forint és 247 000 forint 

 a 10 millió forint sikeres igényléséhez a bank belső szabályzatától függően.