2024 március 29

Tudatos vásárlásra indítottak kampányt

A január 4-ig tartó kampányra, amely elsősorban díjazott vásárlói versenyekből áll, 60 millió koronát különített el a mezőgazdasági minisztérium. A tárca arra számít, hogy a befektetés megtérül, és a kampány keretében a lakosság legalább 100 millió korona értékben vásárol hazai, tehát cseh élelmiszeripari termékeket az üzletekben.

„Szeretnénk azt is elérni, hogy az emberek tudatosítsák, mit is támogatnak a cseh élelmiszerek vásárlásával” – nyilatkozta Marian Jurecka mezőgazdasági miniszter. „Hazai élelmiszerek vásárlásával a cseh termelőket támogatjuk, akik adót fizetnek és az emberek ezreinek adnak munkát” – szögezte le a tárcavezető a közszolgálati cseh televízióban.

Jurecka elmondta: a cseh élelmiszer-kereskedelem mérlege 2013-ban 23 milliárd koronás hiánnyal zárult. „Az egzotikus gyümölcsökön, illetve a Csehországban nem előállítható élelmiszereken kívül sok olyan dolgot is behozunk, ami felesleges, és gond nélkül nálunk is megtermelhető” – szögezte le a miniszter.

A prágai kormányzat a kampánnyal részben az oroszországi élelmiszer-behozatali embargóra reagál, amely károkat okoz a cseh termelőknek is. A mezőgazdasági tárca becslései szerint az embargó következtében mintegy 250-300 millió koronás bevételtől estek el a cseh cégek. Hosszabb távon a veszteség ennek többszöröse is lehet.