2024 április 19

Üzemanyagárak és az olajpiac hatása Magyarországra

A pénteki kereskedés során a nyersolaj árfolyama kissé visszahúzódott. Ez a csökkenés azonban elenyésző, ha azt nézzük, hogy az árfolyamok már 110 dollár felett vannak. Egy hordó WTI 2 dollárt zuhant, jelenleg 110 dolláron áll. A Brent olaj kissé elszállt a társához képest, jelenlegi árfolyama egy 1,56 százalékos csökkenés után 117 dollár. Ezek a magasságok Magyarországon az árstop miatt gondokat okoznak. Az egyelőre május 15-éig érvényben lévő, 480 forintos hatósági ár miatt ezt most leginkább a nagykereskedők érzik meg. Az árstop november 15-én lett bevezetve. Ez egy ideig jól is működött, azonban ahogy azt a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke is kijelentette ez az ilyen magas olajáraknál tarthatatlan. „A 480 forintos árstop egy 121 dolláros Brent olajárnál nem fenntartható. Ehhez mindenképpen hozzá kell nyúlni,” fogalmazott az FBSZ elnöke. Bár az olajárak pénteken enyhültek, mivel az Egyesült Államok és szövetségesei fontolóra vették, hogy több olajat engednek ki a nemzetközi tartalékaikból. Ez azonban közel sem elég ahhoz, hogy a nagykereskedőknek megérje külföldről behozni üzemanyagot.

(www.shutterstock.com)

A csökkenés nem elég, minden a MOL nyakába szakad

Miután a kormány bevezette a hatósági árat, elszállt az olaj ára, így külföldről már nem volt érdemes hozni. „Az 560-600 forintos üzemanyagot adjuk 480-ért?” – tette fel a kérdést Szikszai István. A hatósági árral még február végén sem volt gond, azonban a 110-120 dolláros nyersolaj árfolyamnál már a nagykereskedők nem tudták gazdaságosan behozni az üzemanyagot Magyarországra. Az ellátás beszüntetése ellen a kormány támogatást kínált fel a továbbra is értékesítő kutaknak. Az összeg literenként 20 forint volt, ez azonban Egri Gábor szerint nem volt elég. Jelenleg tehát a Molnak, mint nemzetstratégiai vállalatnak kell biztosítani az ország területének egyenletes és zavartalan ellátását. „Mindenki számíthat a Molra, mindenkit ellátnak üzemanyaggal,” mondta az Indexnek a cég szóvivője csütörtökön. A hazai ellátásból körülbelül 120 millió liter esett ki, amelyet a Molnak kell biztosítani.

[cikkekembed url= „https://www.tradingview.com/chart/WTI/fGpZEdAf-WTI-Crude-Oil-still-around-110/”
options= ‘fGpZEdAf’]

Az ár jelenleg a 95-ös benzinnél 576 Ft/liter, a gázolajnál 651 Ft/liter lenne a hatósági árak nélkül.  A Mol részvények árfolyama is jól teljesít az elmúlt egy hónapban, és a háború sem tudta megállítani a gyarapodást. A 2300 forintos szintről egészen a 2800 forintos szintre emelkedett. Itt jelenleg is nagy csatát vív a szint átlépésével. Nagy lendületet adott a rendkívüli osztalék híre is.  A 2800-as szint azonban egy masszív ellenállás, innen tört le 2020 elején az árfolyam. A szerdai emelkedés óta folyik a küzdelem, a jelenlegi részvényárfolyam 2782 forint.

Forrás: portfolio.hu; index.hu

Címlapkép: Shutterstock