2024 március 29

Vállalkozók tüntettek Kecskeméten

Az ügyben érintett Arcadom azt közölte, hogy már keresi a megoldást és tárgyalást kezdeményez a problémáról. Szabó Bálint, az alvállalkozók érdekeit képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: több mint 20 alvállalkozónak közel 300 millió forinttal tartozik a fővállalkozó, a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. Kérte, hogy Demján Sándor fogadja az alvállalkozók képviselőit és fizesse ki a jogos, az elvégzett munka után a befogadott számláikon szereplő követeléseiket.  Emlékeztetett arra, hogy már Szeged mellett, Szatymazon is demonstráltak egy hasonló ügyben, ahol szintén az Arcadom nem fizette ki az alvállalkozókat. Közölte azt is: a rendőrségen már bejelentették, hogy december 7-én a Prima Primissima-díj átadó ünnepségén körbeveszik a Művészetek Palotáját az elkeseredett alvállalkozók.

Az Arcadom Zrt. hétfőn közölte: szoros együttműködésben a beruházó Immochan vezetésével törekszik a kecskeméti bevásárlóközpont bővítésével kapcsolatos fejlesztés gyors és hibamentes lezárására, valamint megoldást keres a beruházásban részt vevő alvállalkozók anyagi követeléseinek kielégítésére. Az Arcadom elsődleges célja, hogy minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésekben foglalt minőségben elvégezte, a lehető leggyorsabban pénzéhez jusson – olvasható a közleményben.

A tárgyalások október óta felgyorsultak, következésképp már több vitás kérdés rendeződött – közölte a cég, hozzátéve, jelenleg a teljes portfolió pontosítása zajlik, amelyben a Likvid Kontroll Kft. vezetése is aktívan részt vesz. A közlemény szerint az Arcadom kéri az alvállalkozókat és jogi képviselőiket, hogy tárgyalásos úton pontosítsák a részleteket, ezzel is felgyorsítva az ügy mindenki számára megnyugtató lezárását.