Gretzky, az 1990-es évek kanadai jéghoki-legendája és Carney személyes sikereinek összehasonlítása sokak szerint nem túlzás. A 48 éves, halk szavú kanadai bankárról szólva a brit jegybank élére őt kiválasztó brit pénzügyminiszter sem takarékoskodott a felsőfokú jelzőkkel, amikor tavaly novemberben a londoni parlamentben bejelentette Carney kinevezését. George Osborne akkori szavai szerint Mark Carney „egész egyszerűen a legjobb, legtapasztaltabb és legképzettebb szakember az egész világon arra, hogy elláthassa a Bank of England kormányzói feladatát”.Carney a Goldman Sachs befektetési bankcsoportnál töltött be vezető tisztségeket, majd idén tavaszig a kanadai jegybank kormányzója volt.
A Bank of England élére – az intézet több mint három évszázados történetében először – a brit kormány álláshirdetéssel keresett új kormányzót; a hirdetés a The Economist című brit gazdasági-politikai folyóiratban jelent meg szeptember közepén. Mindemellett komoly meglepetést keltett az is, hogy külföldi jelöltre esett a választás. Mark Carney kanadai állampolgár, ám mivel Kanada egyike azoknak a nemzetközösségi tagállamoknak, amelyek a brit uralkodót ismerik el államfőjüknek, a Bank of England új kormányzója hivatalosan brit alattvalónak számít.
Carney személyében valóban a világ egyik legtekintélyesebb és legelismertebb jegybanki vezetője kerül a Bank of England élére. A globális pénzügyi elemző közösség jórészt az ő szakavatott irányításának tudja be, hogy a kanadai bankrendszer – sok más fejlett ipari gazdaság, köztük Nagy-Britannia bankrendszerétől eltérően – a pénzügyi válság mélypontján sem szorult állami tőkejuttatásra, és a kanadai gazdaság is viszonylag jó állapotban vészelte át a külső sokkokat.
Ebben része volt annak is, hogy a kanadai bankszektor – az „innovatív” és akkor még jórészt kiismerhetetlen kockázatú pénzügyi termékekkel kísérletező amerikai és európai befektetési bankokkal éles ellentétben – tartotta magát a régi vágású, prudens banki működési eljárásokhoz.
Így amikor a pénzügyi válság az elmúlt évtized második felében elhatalmasodott, és Carney vezényletével a kanadai jegybank a monetáris politika ütemes enyhítésébe kezdett, e monetáris transzmissziós gépezet – Európával ellentétben – működött is, vagyis a kanadai kereskedelmi bankrendszer saját erejéből el tudta látni megfelelő likviditással a reálgazdaságot, és nem volt szükség arra, hogy ezt a jegybank tegye. Ehhez képest Carney szinte egy másik bolygóra érkezik, amikor hétfő reggel belép a Bank of England Threadneedle Street-i főbejáratán.
A brit jegybank 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát, és e rendkívül enyhe kamatpolitikát ugyanabban a hónapban – alapítása, vagyis 1694 óta első ízben – mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. Az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos – több mint 130 ezer milliárd forintos – gazdaságösztönző célú pénzinjekcióval a Bank of England az éves brit hazai össztermék 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba, ám az nemigen tűnik hálásnak ezért.
A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics az új jegybankkormányzó érkezése elé időzített helyzetértékelésében kimutatta, hogy a brit hazai össztermék (GDP) még mindig csaknem 3 százalékkal elmarad a pénzügyi válság előtt mért csúcsértékétől, miközben az amerikai gazdaság teljesítménye már 3 százalékkal meghaladja azt. A ház számítási modellje szerint, ha a brit gazdaság a válság előtti ütemekben növekedett volna az utóbbi öt évben, akkor a GDP nominálértéken 12 százalékkal lenne magasabb a jelenlegi szintnél.
Carney elődje, Sir Mervyn King vegyes értékelésekkel távozik a Bank of England éléről. Sir Mervyn hozzáértését és szakmai integritását senki nem vonja kétségbe, mégis elválaszthatatlanul az ő jegybanki kormányzói időszakához kapcsolódik a City befektetési banki ágazatát is súlyosan érintő globális pénzügyi válság, és különösen annak nagy-britanniai bevezető epizódja, a Northern Rock jelzálog-kölcsönző 2007 őszi összeomlása, amelyet bankroham követett. Becslések szerint a 2007 szeptemberének közepén kezdődött rohamban – amelyhez fogható Nagy-Britanniában a XIX. század közepe óta nem volt – az eredeti 24 milliárd font lakossági betétállományból néhány nap alatt legalább 3 milliárd fontot kivettek az ügyfelek.
A 2008 végére kiteljesedett bankválság – tekintettel a londoni City túlsúlyára a brit gazdaságon belül – aránytalan terhet rótt a brit költségvetésre. A bankmentésre fordított tőkeinjekciók következményeként békeidőben példátlan, 11,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal adta át a Munkáspárt vezette előző brit kormány az elvesztett 2010-es választások után a kincstárat az új konzervatív-liberális koalíciónak.
A folyamatosan recessziós vagy ahhoz közeli brit gazdasági környezetben a költségvetési konszolidáció sem halad az eredetileg tervezett ütemben, és emiatt Nagy-Britanniától már két nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody’s Investors Service és a Fitch Ratings is megvonta az elit „Aaa/AAA” államadós-besorolást.
Ezt tetézte egy tavalyi botrány, miután lelepleződtek egyes manipulációk a globális nagybani likviditáspiac irányadó kamatlába, a Libor – a londoni bankközi kamat – kialakításában, és rendre kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a Sir Mervyn King vezette jegybank mindezt miért nem látta előre.
