2024 március 28

Venezuela a totális összeomlás szélén

A Financial Times értesülése szerint évi mintegy 30 milliárd dollár támogatásra lesz szüksége Venezuelának, amelynek jelenleg nincs hivatalos kapcsolata az IMF-fel.

A lap elemzőket idézve azt írta, hogy Venezuela adósságának az átalakítása minden idők egyik legnagyobb kihívása lehet. Az egyik szakértő azt mondta, hogy „ezt úgy kell elképzelni, mint ha Argentína pénzügyi-gazdasági gondjait összeadnánk Görögországéval”.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Caracas még 2007-ben szakította meg kapcsolatait az IMF-fel, amely azóta nem ellenőrizhette a helyszínen a gazdaság állapotát. Jelenleg csak alacsony szintű kormányzati tisztviselők adnak – ha adnak egyáltalán – választ az IMF által feltett kérdésekre.

Az IMF illetékesei hangsúlyozzák, hogy még nincs semmi eldöntve a mentőcsomag kapcsán, de a piacnak időben fel kell készülnie azokra az eseményekre, amelyek elindulhatnak Venezuela összeomlásával.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Venezuela az ország történek legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát éli. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olaj árának esése és számos hibás gazdasági döntés miatt megroggyant.

Az IMF egyelőre tehetetlen Venezuela kapcsán, ugyanakkor szorosan figyelemmel követi, hogy a venezuelai válság miként érezteti hatását a szomszédos országokban. Venezuelában energiahiány van, számos alapvető termék hiánycikké vált, az infláció pedig idén 720 százalék, jövőre pedig 1660 százalék is lehet az IMF előrejelzése szerint.

Venezuela GDP-je 27 százalékkal csökkent 2013 óta, a devizatartalék jelentős zsugorodása miatt az elmúlt 5 évben csaknem 80 százalékkal esett vissza Venezuela importja.