2024 március 28

Versenyautókat terveznek Debrecenben

Gaál István, a DE rektorhelyettese az átadáson emlékeztetett arra, hogy a műszaki kar hallgatói és oktatói az elmúlt években jelentős sikereket értek el az alternatív hajtású autók fejlesztése és építése terén, amihez hozzájárult a térség ipari cégeivel való együttműködés is.

Elektromos és pneumatikus versenyautókat terveznek

A ZF Lenksysteme Hungária Kft. kétmillió forint értékben rendezett be járműtechnikai laboratóriumot a műszaki kar új épületében, s további egymillió forintot biztosít anyagbeszerzésre, egri üzemében pedig szakmai gyakorlaton vehetnek részt a gépjárműtechnikai szakos hallgatók – tette hozzá Gaál István. Husi Géza, a műszaki kar megbízott dékánja elmondta: ez már a hetedik laboratórium, amit ipari partnerekkel közösen alakítottak ki az egyetemen.

Új berendezésekkel bővül a labor az idén

Husi Géza szerint az új járműtechnikai labor korszerű eszközparkjának köszönhetően a hallgatók az általuk megtervezett versenyautókhoz szükséges alkatrészeket legyárthatják, a járműveket összeszerelhetik. A tervek szerint még ebben az évben mérésekhez, tesztelésekhez szükséges berendezések is érkeznek a laborba.

Utalt rá, hogy a műszaki képzés rendkívül eszközigényes terület, s az ipari cégekkel való együttműködés lehetővé teszi, hogy hallgatók a legújabb technológiákkal is megismerkedjenek. Mérnökként pedig már ezen ismeretek birtokában, az adott technológiához hasznosítható műszaki ismeretekkel helyezkedhetnek el a végzősök.

Mankovits Tamás adjunktus, a fejlesztések szakmai vezetője hozzátette: a karon több járműfejlesztés zajlik párhuzamosan, a gépészmérnöki tanszéken jelenleg elektromos és pneumatikus versenyautókat terveznek. A ZF Lenksysteme Hungária által támogatott elektromos versenyautó mérnöki projektben 36 hallgató és 9 oktató vesz részt – fűzte hozzá.

Elektronikus kormányműveket gyártanak

Matthias Augenstein, a ZF Lenksysteme gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta: a járműtechnikai laborban való együttműködés mellett a gyakorlati képzést is felajánlották cégüknél a debreceni műszaki kar hallgatóinak.

ZF Lenksysteme Hungária Kft.

A nyilvános cégadatok szerint a ZF Lenksysteme Hungária Kft. által értékesített termékek nettó árbevétele 2011-ben közel 233 millió euró, 2012-ben több mint 207 millió euró volt. Az adózott eredmény 2011-ben több mint öt millió eurót tett ki, 2012-ben viszont mintegy 4,7 millió eurós veszteséget könyveltek el.

A BMW egyik hazai beszállítója a német tulajdonú egri ZF Lenksysteme Hungária Kft., amely kormányzástechnikai berendezéseket és más alkatrészeket készít személy- és haszonjárművekbe. A német ZF cégcsoport 18 gyárat üzemeltet a világ 8 országában. A 2008-ban alapított egri cég termelésének 80 százalékát a hidraulikus szervókormányművek adják, a maradék 20 százalék pedig kormányoszlopokból és kormánytengelyekből áll. A 600 embert foglalkoztató cég 2013-ban 200 millió eurós bevétellel számol.

A társaság tavaly jelentette be, hogy több mint húsz millió eurós zöldmezős beruházással épít új, elektromos kormányművet gyártó és összeszerelő üzemet a Heves megyei Makláron, amely az idén már termelni is fog, és 115 munkavállalót foglalkoztat majd.