2024 április 20

VM: 3,5 milliárd forint nemzetközi együttműködésre

A támogatási kérelmeket 2012. október 30-tól folyamatosan, forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A közleményben V. Németh Zsolt államtitkár hangsúlyozza: több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza a LEADER, amelyben az egyik legfontosabb eleme az együttműködés az országhatáron belül és túl.

A VM tájékoztatása szerint egy-egy akciócsoport legfeljebb 50 millió forintot igényelhet, de akár több kisebb, vagy egy nagy projekt megvalósítására is nyújthat be pályázatot. Támogatást lehet kérni egyebek mellett közös beruházásokra, tevékenységekre, közös szervezetek alapítására, publikációk kiadására, képzési, oktatási rendezvények – például szemináriumok, konferenciák – előkészítésére és megvalósítására, illetve a jó gyakorlatok átadására.

A pályázat lebonyolítása újszerű lesz: az akciócsoportoknak először egy megvalósíthatósági tanulmányt kell beadniuk a Vidékfejlesztési Minisztériumba. A tanulmányt 10 fős bizottság minősíti, majd szükség szerint módosító javaslatokat tesz, hogy a HACS-ok hogyan nyújtsák be támogatási kérelmeiket az MVH-hoz. A cél, hogy szakmailag kifogástalan, minőségi projektek jöjjenek létre – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.