2024 március 28

Valós időben, online követhetők a Volánbusz járatai

Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a google térképen – közölte a közlekedési társaság.

Felidézik, hogy a Volánbusz helyközi járatainak menetrendje már 2017 óta elérhető a google térképen. A statikus információkat azonban a valós idejű utastájékoztatási adatok váltották fel az elmúlt évek fejlesztéseinek és a sikeres tesztidőszaknak köszönhetően. A tájékoztatás szerint csütörtöktől országos szinten napi több mint 42 ezer helyközi járat adatai jelennek meg a google térkép felületein. A járművek valós idejű követése a helyi járatok esetében is lehetséges. Viszont csak azon városoknál, ahol az önkormányzat – mint a helyi autóbuszos közösségi közlekedési szolgáltatás megrendelője – biztosítja az ehhez szükséges feltételeket. Példaként említik, hogy Nyíregyházán már adott ez a lehetőség – közölte a távirati iroda.

A Volánbusz célja, hogy járműkövető rendszereinek folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével egyre szélesebb körű, naprakész információkat és pontos tájékoztatást nyújtson az utasoknak – hangsúlyozták a közleményben. A Volánbusz helyközi járatai közel 2800 vonalon több mint 3100 települést szolgálnak ki és több mint 60 településen biztosítja a társaság a helyi közlekedést – ismertették.

Borítókép: Shutterstock