-->

Eddig 2000 új munkahelyet köszönhetünk az SZTA-nak

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) jelenlegi és korábbi portfóliócégeinél 2017 közepére csaknem 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések előkészítésekor jegyzett adatokhoz képest. Míg a portfóliócégek a - különböző években végrehajtott - befektetéseket megelőző időszakokban összesen közel 950 főt foglalkoztattak, addig a NAV adatbázisa alapján májusban összesen már közel 2950-en dolgoztak a vállalkozásoknál - áll a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. közleményében.

Az SZTA cégportfóliójába jelenleg több mint 60 vállalkozás tartozik, több mint 25-ből pedig már kilépett az Alap.

Jelentős létszámbővítés

Az SZTA tőkebefektetéseit közvetlenül megelőző időszakokban az Alap portfóliócégei összesen közel 950 főt foglalkoztattak, amely számot 2017 májusára csaknem kétezer újabb munkahellyel tudták bővíteni.

A 89 vállalkozásból több mint 25 már nem tartozik az Alap cégportfóliójába, ám az ő kilépés utáni létszámbővítésükben is fontos szerepe volt a tőkebefektetések hosszú távú pozitív hatásainak.

A vállalkozások az SZTA-hoz benyújtott üzleti terveikben a meglévők mellett összesen több mint 2600 újonnan létrejövő munkahellyel kalkuláltak a tőkebefektetést követő időszakra.

A terv 3/4-ét már most teljesítették

Mivel a cégek jó része 2015-ben és 2016-ban csatlakozott a portfólióhoz, többségük még további létszámbővüléssel számol a következő két-három évben. Ezzel együtt a tervezett létszámbővítés háromnegyede már így is megvalósult.

"Az Alap tőkebefektetései országszerte összesen már mintegy 3000 munkahelyet érintenek, a következő évtizedben pedig még tovább szeretnénk növelni ezt a számot újabb kkv-kba történő befektetéseken keresztül" - mondta el Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója.

"A korábbi és tervezett kilépésekből visszaforgó, valamint a 8 milliárd forintos tőkeemelésünkből származó, hamarosan elérhetővé váló további források a technológiai fejlesztés, az Ipar 4.0-ra való átállás mellett a jövőben is számos új munkahelyet fognak teremteni" - tette hozzá.

Az első 2 év a legerősebb

A legnagyobb mértékű létszámbővülés jellemzően a befektetés első két évében mutatkozik a vállalkozásoknál.

A nyilvánosan elérhető céges e-beszámolók foglalkoztatottságra vonatkozó adatai szerint a befektetések időpontjának évében közel negyedével nőtt az éves átlagos összlétszám a befektetés előtti évhez képest, a befektetés időpontját követő év összfoglalkoztatottsága pedig 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatot.

Ezek alapján azonban az látszik, hogy a portfólió régebbi vagy időközben már kilépett tagjainak összfoglalkoztatottsága a következő években is stabil maradt vagy kismértékben tovább növekedett. Emellett vannak olyan vállalkozások, amelyek az SZTA sikeres kilépése után még tovább növelték munkavállalóik számát.

Ezt olvasta már?

Befektetési alapok: az elmúlt hét nap kiemelkedő forgalmai »

4IG 652 (0,31 ) AKKO Invest 423 (-0,94 ) ALTEO 1170 (4,46 ) APPENINN 320 (0,95 ) AutoWallis 102 (0,59 ) BIF 271 (-1,81 ) CIGPANNONIA 325 (-1,52 ) DELTA 70 (-1,13 ) DM-KER 96 (-4,00 ) Duna House 390 (2,63 ) ENEFI 436 (1,51 ) FUTURAQUA 78 (-1,76 ) GSPARK 3890 (1,83 ) MASTERPLAST 2320 (0,87 ) MOL 2180 (0,83 ) MTELEKOM 413 (0,61 ) Megakran 4 (-2,23 ) NORDTELEKOM 29 (-2,68 ) NUTEX 29 (1,22 ) OPUS 247 (-1,20 ) OTP 13310 (1,60 ) OTT1 168 (1,20 ) PANNERGY 810 (-0,74 ) RABA 1280 (-0,78 ) RICHTER 8630 (0,12 ) SET Group 84 (-0,59 ) TAKAREK 574 (-1,03 ) WABERERS 1735 (0,87 ) ZWACK 16700 (1,83 )