Egyre többet fektet a Tesco saját akadémiájába

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az áruházlánc 2017. január 1-je óta 200 millió forintot fordított a Tesco Akadémia képzéseire, amelyen 3294 fő vett részt. Mindemellett pedig gyakorlati helyet nyújt felnőttképzési programban résztvevők, friss diplomások és kereskedelmi szakiskolások számára is.

Egyre több dolgozójuk vesz részt a képzésekben

A 2017-2018-as pénzügyi évben a Tesco Akadémia OKJ-s és belső képzésein 2473 munkatárs vett részt, idén pedig a tervek szerint már több mint 4000 kollégának biztosít fejlődési lehetőséget az áruházlánc.

A képzések célja, hogy olyan modern kereskedelmi technikákat tanítson, mint az önkiszolgáló kasszák működtetése, valamint, hogy szakképzett munkaerőt biztosítson a kereskedelemben jelentkező hiányszakmákban, például a targoncavezető, pék, bolti hentes területén.

A vállalat nemcsak a saját dolgozóit, hanem a kereskedelemben elhelyezkedni kívánókat is támogatja a szükséges készségek és tapasztalatok megszerzésében: felnőttek gyakorlati képzőhelyeként országszerte 16 képzési centrumban biztosít gyakorlati helyet.

A többi között cukrász, pék, bolti hentes, valamint egyéb kereskedelmi képzéseken tavaly több 800 fő vett részt, a sikeres OKJ-s vizsga után pedig 15-20 százalékuk csatlakozott a vállalathoz. A Tesco ebben az évben tervei szerint 7000 fő számára biztosítja majd a programot.

A középiskolásokat is várják

Az áruházlánc a szakmai tapasztalattal még nem rendelkezőket is segíti. Több mint 20 éve működő frissdiplomás programjában tavaly 6 fő vett részt, a 2018-2019-es évben pedig nagyságrendileg 10 frissdiplomás számára nyújt ilyen lehetőséget.

A Tesco nemcsak a diplomásokat, de a középiskolásokat is szakmai gyakorlatra várja. A programról iskolai eseményeken, áruházi nyílt napokon és országos szakmai rendezvényeken tájékozódhatnak az érdeklődők.

A Tesco a 16-17 éves kereskedelmi tanulók számára országosan 58 áruházban 229 főnek biztosított gyakorlati helyet tavaly. Idén a tervek szerint ezt összesen legalább havi 300 főre növeli majd az áruházlánc.

Ezt olvasta már?

Idénymunkáért hagyják el a boltokat »

4IG 1038 (-1,33 ) AKKO Invest 27600 (-1,43 ) ALTEO 752 (0,53 ) APPENINN 466 (-0,32 ) AutoWallis 120 (0,84 ) BIF 290 (-1,02 ) CIGPANNONIA 360 (-1,37 ) CSEPEL 660 (-4,07 ) Duna House A 3800 (2,70 ) EHEP 18700 (-0,53 ) ENEFI 616 (-2,84 ) ESTMEDIA 114 (-1,72 ) FUTURAQUA 96 (-4,56 ) GSPARK 3770 (-0,79 ) KPACK 17700 (2,91 ) MASTERPLAST 718 (-0,55 ) MOL 3086 (1,85 ) MTELEKOM 438 (0,34 ) NORDTELEKOM 42 (-0,95 ) NUTEX 29 (-0,35 ) OPUS 436 (-0,09 ) ORMESTER 3200 (2,56 ) OTP 12830 (1,42 ) PANNERGY 744 (-0,53 ) RICHTER 5075 (-0,10 ) SET Group 605 (1,85 ) ZWACK 16650 (0,60 )