Hernádi Zsolt marad a Mol elnöke

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Mol igazgatósága ismét Hernádi Zsoltot választotta az igazgatóság elnökévé 2023. április 30-ig - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Hernádi Zsolt 1999-től tagja a Mol igazgatóságának, 2001 óta elnök-vezérigazgatóként vezeti a társaságot.

A vállalatcsoport az évtized legmagasabb profitját produkálta tavaly: nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár), 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült éves jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 4130,3 milliárd forint volt, az előző évi 3553 milliárd forint után.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A közgyűlés április 12-én megszavazta 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2017-es eredmény, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,50 forint. Az elfogadott igazgatósági javaslat szerint az egy részvényre jutó alap osztalék 85 forint, ami 9 százalékos növekedés az előző évihez képest. Ezen felül a tavalyi pénzügyi eredmények alapján az alap osztalék mértékének 50 százalékát kitevő, részvényenként 42,50 forint egyszeri osztalékot fizet a társaság.

Molnár József, a társaság vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, 2017 a vártnál kedvezőbb működési környezetet hozott az olajiparnak. Folytatódott az olajárak fokozatos emelkedése, és a finomítói árrések is nőttek 2017-ben, ugyanakkor a petrolkémiai árrés továbbra is gyengült. A vezérigazgató kedvezőnek nevezte azt is, hogy folytatódott tavaly a kereslet dinamikus bővülése, a Mol számára fontos kelet-közép-európai régióban 5 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás.

A vezérigazgató kulcsfontosságúnak nevezte a pénzügyi fegyelmet, az eladósodottságot a Mol olyan szinten kívánja tartani, amely megfelel a befektetésre ajánlott hitelminősítésnek. A kiemelkedő készpénztermelő képesség miatt az eladósodottság tovább csökkent 2017-ben - tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
Találtuk

Ne feledkezzünk meg az adatlopási botrányokról.

Egy egyszerű öt perces trükk, ami ha a harcban működik, akkor nálad is fog.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Magyar fiatalok is pályára lépnek az idei VB-n

A FIFA Világbajnokság-McDonald's Játékoskísérő program keretében...

A tökéletes kempingezés titkai

Néhány dologra nem árt előre felkészülni, hogy valóban felhőtlen...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Egy helyben maradt a MOL »

4IG 970 (-3,00 ) ALTERA 755 (-0,66 ) ANY 1195 (-0,42 ) APPENINN 543 (-1,63 ) BIF 2020 (1,00 ) CIGPANNONIA 434 (-1,48 ) CSEPEL 740 (-4,15 ) Duna House A 3580 (-0,56 ) ELMU 26200 (-2,96 ) EMASZ 25000 (0,81 ) ENEFI 196 (-1,51 ) ESTMEDIA 169 (5,31 ) FORRAS/T 1480 (11,28 ) FUTURAQUA 45 (-1,74 ) GSPARK 3470 (1,46 ) KONZUM 259 (-6,67 ) MASTERPLAST 605 (-1,63 ) MOL 2984 (-1,84 ) MTELEKOM 393 (-0,13 ) NORDTELEKOM 38 (-0,26 ) NUTEX 38 (-3,80 ) OPUS 474 (-5,68 ) OTP 10350 (0,49 ) OTT1 262 (10,08 ) PANNERGY 676 (-1,17 ) PLOTINUS 5950 (11,21 ) RABA 1250 (-2,34 ) RICHTER 5350 (-0,93 ) TAKAREK 615 (-3,91 ) WABERERS 2470 (-1,20 ) ZWACK 16550 (0,30 )