A Continental elérte éves céljait 2018-ban

| forrás:
One On One Kommunikáció
| szerző: | olvasási idő: kb. 3 perc

A Continental elérte a tavalyi pénzügyi évre tervezett céljait. Az autóipari piacok szűkülésének ellenére a technológiai vállalat továbbra is jövedelmező növekedést mutatott be. A DAX-on jegyzett vállalat bejelentette, hogy a negyedik negyedévben a működési teljesítmény a várakozásoknak megfelelő volt. Az utolsó három hónap teljesítményét részben a megnövekedett téli gumiabroncs-eladások, valamint a nem-autóipari üzletág pozitív piaci fejlődése erősítette.

Továbbá a DAX-on jegyzett vállalat a Powertrain üzletágát is egy önálló vállalatcsoporttá alakította, amely a bejelentés szerint a 2019-es évvel kezdte meg a működését. Egy, az év közepére tervezett első nyilvános ajánlattétel előkészítése már megkezdődött.

„Tiszteletre méltó eredményeket értünk el, és sikerült megfelelnünk a korrigált éves céljainknak. Továbbra is jövedelmező módon növekedünk. Ahogyan attól tartani lehetetett, az autóipari piacok jelentős csökkenése a negyedik negyedévben is folytatódott. Ez a fejlemény, az iparágat érintő nagyszabású változásokkal kiegészülve, lassítja a növekedési rátánkat.” – mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója az előzetes éves eredményeket magyarázva. „Az, hogy ebben a helyzetben a Continental világszerte kb. 244 ezer alkalmazottja kiváló teljesítményt nyújtott, még inkább figyelemre méltó. A teljes igazgatótanács nevében szeretném kifejezni a köszönetemet a globális csapatnak a 2018-ban mutatott kiemelkedő elkötelezettségéért.”

Ebben a autóipari, gumiabroncs üzletági és iparági környezetben a nemzetközi technológiai gyártó vállalat állandó árfolyamon számolva 45 és 47 milliárd euro közti összevont árbevételt, valamint 8-9%-os korrigált EBIT árrést vár az idei pénzügyi évre. A Continental előretekintése részben azon a várakozáson alapul, hogy a személyautókat és a könnyű haszongépjárműveket érintő globális termelési mennyiség 2019-ben nagyjából a megelőző évi szinten alakul.

A Continental 2019. március 7-én kívánja közzétenni a 2018-as évre vonatkozó előzetes üzleti adatait, az éves, online csatornán közvetített pénzügyi sajtótájékoztató részeként.

A Continental fejlődése újra meghaladja a piaci növekedést a negyedik negyedévben

Az előzetes kulcsszámok alapján a 2018-as évre vonatkozó árbevétel emelkedés összesen 1%-os éves növekedést jelent (organikus növekedés: kb. 3%). Az összevont árbevétel így kb. 44,4 milliárd euróra nőtt, a korrigált EBIT árrés pedig 9,2% lett, amely megegyezik a korrigált működési hozammal (kb. 4,1 milliárd euro). A negyedik negyedévben a Continental kb. 11,25 milliárd eurós árbevételt teremtett, amely megegyezik az előző év ugyanezen negyedével. 2018 utolsó negyedében a korrigált EBIT kb. 1,1 milliárd eurót ért el, a korrigált EBIT árrés pedig kb. 9,7% lett. A kb. 1,8 milliárd eurós, a felvásárlások és az Egyesült Államokban érvényes nyugdíjkötelezettségek finanszírozása után korrigált szabad pénzforgalom pedig meghaladta a várakozásokat.

A Continental a konszolidáció és az árfolyamok változásaival korrigált árbevétel növekedése 3% volt az előző pénzügyi évben. Erre a fejlődésre negatívan hatott a személyautók és könnyű haszongépjárművek gyártási volumenének további globális hanyatlása, amely a negatív várakozásoknak megfelelően 2018-ra -1%-ban materializálódott, az előzetes adatok alapján. 2018 negyedik negyedévében a globális termelés is csökkent, éves 4%-al.

Óvatos piaci kitekintés

A Continental hisz abban, hogy a piaci szűkülés várhatóan 2019 első felében is változatlanul folytatódni fog.

„A fő okok e mögött a Kínából érkező továbbra is gyenge kereslet, az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi vita, valamint Európában a WLTP-re való átállásból eredő további keresletcsökkenés. Ezen kívül általános bizonytalanság veszi körül a Brexit-et is.” – mondta Wolfgang Schäfer, a Continental pénzügyi igazgatója, a piaci kitekintés kapcsán.

Az év második felében a vállalat enyhe piaci növekedésre számít az előző év alacsony alapvonalához képest: „A 2019-es pénzügyi évvel kapcsolatban arra számítunk, hogy a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek gyártásának mértéke hasonlítani fog az előző évben mért adatra.” - mondta Schäfer.

A jövőbeni éves előrejelzések megadása új megközelítésben

„Úgy döntöttünk, hogy az üzleti fejlődésre vonatkozó várakozásainkat tartományokban fejezzük ki, ahogyan ez az iparágunkban is jellemző.” - mondta Schäfer. Ennek oka abban keresendő, hogy egyre nehezebb pontosan megjósolni a folyamatosan ingadozó piaci környezetben történő fejleményeket. „Az autóiparban jelenleg érzékelhető jelentős technológiai átváltozás és az egyre kevésbé kiszámítható gazdasági környezet mellett egy precíz előrejelzés olyan szintű pontosságot igényelne, amire ma már egyszerűen nincs lehetőség.” – tette hozzá Schäfer.

A jelenlegi pénzügyi évre a Continental állandó árfolyamokon 45 és 47 milliárd euro közti árbevételre, a korrigált EBIT árrést érintően pedig 8-9%-ra számít a teljes vállalatot érintően.

A Continental vállalat előzetes kulcsszámai a 2018-as pénzügyi évre vonatkozóan:

 

Január 1-től December 31-ig

Negyedik negyedév

 

2018¹ (milliárd €)

2017 (milliárd €)

Változás %-ban

2018¹  (milliárd €)

2017 (milliárd €)

Változás %-ban

Árbevétel

~44,4

44,009.5

~1

~11,25

11,283.9

~0

Korrigált operatív eredmény (korrigált EBIT)³

~4,1

4,748.5

 

~1,1

~1,313.4

 

a korrigált forgalom %-ában

~9,2

10,8

 

~9,7

11.7

 

Alkalmazottak száma (December 31-én)²

~244 000

235 473

 

 

 

 

 

¹ Az előzetes kulcsszámok alapján. A 2018-as pénzügyi évre vonatkozó előzetes eredmények 2019. március 7.-én kerülnek közzétételre.
² Beleértve a gyakornokokat is.
³ A vételárfelosztásból származó immateriális javak leírásaival (PPA), konszolidálási módosításokkal és speciális hatásokkal korrigálva.

A Powertrain (Meghajtás) üzletág sikeresen alakult át független vállalattá

A korábbi bejelentésnek megfelelően 2019. január 1.-én a Continental menetrend szerint befejezte a Powertrain divíziójának önálló csoporttá való alakítását. Az új vállalat, melynek nevét hamarosan bejelentik, egy lehetséges első nyilvános ajánlattételre készül, melyre az év közepén kerülhet sor. Ez a döntés a technológiai vállalat történetének eddigi egyik legnagyobb szervezeti változásának részét képzi.

„Ezután, az átállásunk során komoly kezdeti mérföldkőnek számító fejleményt követően teljes gőzzel haladunk a sikeres Powertrain üzletágunkat érintő részleges első nyilvános ajánlattétel felé, amire 2019 közepétől eshet sor.” – mondta elégedetten Degenhart.

Az átállás egy holding struktúra létrehozását teremti meg a Continental AG számára, az új „Continental Csoport” márka alatt. Az új felállás három szektorból fog állni, ezek a „Continental Rubber”, a „Continental Automotive” és a „Powertrain” csoportok. A jelentési struktúrát és az új neveket 2020-tól kezdődően fogják használni.

„Ezzel az átalakulással adunk választ az autóipart érő rendkívüli változásokra, valamint a velük kapcsolatos kihívásokra.” – mondta Degenhart. A Continental rendkívüli növekedési potenciállal rendelkezik az új technológiáknak, a megnövekedett vásárlói megrendeléseknek, és a szoftveres megoldásokban és szolgáltatásokban rejlő új lehetőségeknek köszönhetően. „Úgy alakítjuk át szervezetünket, hogy már korai szakaszban szembe tudjunk nézni a technológiai kihívásokkal és a változó piaci követelményekkel. A szakértelmünk fókuszálásával így lehetővé tesszük azt, hogy a Continental a jövőben is sikeres maradhasson.” – tette hozzá.

Hirdetés
Figyúzz!!!
Találtuk

A határellenőrzés szigorítását szorgalmazza a FAO.

Főként magányosak hívják a lelkisegély-szolgálatot advent idején.

Hirdetés
Szabadidő, sport

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron.

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val

A nyári szezon első hétvégéjén a tavalyinál 27,5 százalékkal többen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Főleg az áremelések miatt nőtt a turizmus bevétele »

4IG 923 (0,54 ) AKKO Invest 28000 (-0,71 ) ALTEO 770 (1,32 ) ANY 1310 (0,38 ) AutoWallis 113 (-1,75 ) BIF 297 (1,37 ) CIGPANNONIA 325 (-1,81 ) EMASZ 24800 (-1,59 ) ESTMEDIA 118 (-0,67 ) FUTURAQUA 117 (-2,83 ) GSPARK 4340 (-0,69 ) KULCSSOFT 1260 (-1,56 ) MTELEKOM 423 (1,08 ) NORDTELEKOM 46 (-2,02 ) NUTEX 29 (-3,33 ) ORMESTER 12500 (-0,79 ) OTP 12350 (0,49 ) OTT1 275 (0,92 ) PANNERGY 736 (0,27 ) RICHTER 4860 (0,16 ) SET Group 660 (-0,30 ) TAKAREK 620 (0,98 ) WABERERS 1300 (-1,52 ) ZWACK 16650 (-0,30 )